ellenzék;feljelentés;Milánó;expó;magyar pavilon;

2015-08-24 14:32:00

Újabb eltapsolt milliárdok - Feljelentések a milánói expo ügyében

A Demokratikus Koalíció és az Együtt is feljelentés tett a milánói világkiállítás ügyében.

Varju László, a DK alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az expó ötmilliárd forint feletti költségei miatt kérdéssel fordul Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez is. A politikus kifejtette, a fideszes korrupció minden eleme látható a prokjekten: nem tudnak elszámolni a költségekkel, túlárazások és "a haveroknak juttatott" pályázatok is vannak. Az ellenzéki politikus a problémák között említette, hogy senki által nem látott filmek készültek a világkiállításra. Varju László szerint az egészet tetézi, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) titkolózik, kozmetikázza az adatokat. A párt felszólította Szőcs Gézát, a milánói expóval kapcsolatos feladatokkal megbízott kormánybiztost, hogy mutassa be az elkészült, de be nem mutatott filmeket. 

Az Együtt már meg is határozta a feljelentés alapját, a párt hűtlen kezelés gyanúja miatt tett jogi lépéseket az ügyben. Indoklásuk szerint egyebek mellett hatvanmillió forintot kaphatott filmek készítésére a Fidesz-közeli Focus Media Center Kft.. Az Együtt az Indexre hivatkozva azt írja: a cég 59,6 millió forint közpénzért készíthetett a lombard–magyar, illetve a milánói–magyar kapcsolatokról szóló 16 filmalkotást a milánói világkiállításra. A filmeket senki sem láthatta, így azt sem lehet tudni, egyáltalán elkészültek-e, bár Szőcs Géza kormánybiztos azt ígérte, elküldi a műveket. Az Együtt felszólította Szőcs Gézát, hogy bizonyítsa be: a filmek valóban megfelelő minőségben elkészültek, és azokat be is fogják mutatni. A közlemény leszögezi: nem fogják hagyni, hogy fideszes haverok és oligarchák a milánói világkiállítás kapcsán is lenyúlják a magyar polgárok pénzét.

ÁSZ-vizsgálatot követelnek a Liberálisok

A Magyar Liberális Párt arra kéri Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét, hogy mielőbb indítson vizsgálatot a milánói expón történt pénzügyi visszaélésekkel kapcsolatban.

Az ellenzéki párt hétfői közleményében a kezdeményezést azzal indokolta, hogy a magyar pavilon megépítésének 2 milliárdos költségén túl 2,3 milliárd forintot költöttek a programokra, amit 900 millió forintos pótköltségvetéssel egészítettek ki.  A Liberálisok az Index cikke alapján úgy látják, hogy "visszaélések és törvénysértések sorozata övezete a méregdrága olaszországi kiállítást".