terrorizmus;Törökország;Recep Tayyip Erdogan;Kurd Munkáspárt;Iszlám Állam (IS);

2015-08-25 07:38:00

Érik a török káosz

Kurd többségű törökországi városok vezetőit börtönözték be vasárnap, egyértelművé téve, hogy Recep Tayyip Erdogan célpontja nem csak terrorszervezetnek minősített Kurd Munkáspárt, hanem a mérsékelt kurd ellenzék is. Az elnök egyetlen potenciális koalíciós partnere már „civil államcsínyről” beszél.

Törökország és az Egyesült Államok átfogó légi hadműveletet indít az iszlám Állam (IS) ellen, jelentette be tegnap Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, vasárnap befejeződött a részletek egyeztetése Ankara és Washington között a tervezett biztonsági zóna létrehozása kapcsán, a regionális partnerek, mint Szaúd-Arábia, Katar vagy Jordánia, de akár az IS elleni nemzetközi hadműveletben részt vevő más nyugati országok, mint nagy-Britannia vagy Franciaország is csatlakozhatnak a közeljövőben induló átfogó hadművelethez.

Törökország és az Egyesült Államok július vége óta egyeztetett az úgynevezett Iszlám Állam-mentes 80-100 km-es biztonsági zóna létrehozásáról a török-szír határ mellett, amelyet amerikai elképzelések szerint az általuk kiképzett szíriai mérsékelt lázadók ellenőriznének. Törökország július végén kapcsolódott be az IS elleni harcokba, s bár mindeddig inkább a Kurd Munkáspárt (PKK) és a szíriai testvérpártjuk, az IS ellen harcoló YPG állásait vette célkeresztbe. Ha a most megszületett amerikai-török megállapodás nyomán Ankara valóban megteszi a szükséges lépéseket, szigorúan lezárja határát az IS dzsihádistái illetve a szervezethez csatlakozni kívánó külföldiek előtt, az komoly csapás lesz a terrorszervezetre, amely elveszíti így legfőbb utánpótlási útvonalát.

A török-kurd békét azonban ez sem hozza el, Cavusoglu egyértelműen jelezte, hogy a PKK elleni harc tovább folytatódik, mindaddig míg a kurd radikálisok le nem teszik a fegyvert. Ez azonban nem valószínű, ugyanis a korábban a szíriai és iraki pesmergák oldalán harcoló PKK nap, mint nap újabb támadásokat intéz a török hadsereg és a biztonsági erők ellen, állítván, hogy válaszként teszi Ankara kurd ellenes lépéseire. Tegnap délelőtt például egy török katonai konvojt robbantottak, hajnalban a szíriai határnál egy rendőrt lőttek le a "a PKK terroristái".

A merényletek néhány órával azt követően történtek, hogy vasárnap este kurd többségű városok autonómiát szorgalmazó öt vezetőjét börtönözték be a török hatóságok. Egyikük sem a PKK, hanem a júniusi parlamenti választások meglepetésének számító kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) tagjai. A HDP 13 százalékot elérve komoly parlamenti erővé vált, amely azonban zavarja Recep Tayyip Erdogan államfő számításait és gyengíti az abszolút többséget elveszítő pártjának, az AKP-nak a kormányalakítási esélyeit. A kurd városvezetőket azzal vádolják, hogy "megpróbálták lerombolni a nemzeti egységet és az ország integritását".

A kurd-török ellentét annyira elmérgesedett, hogy Selahattin Demirtas, a HDP elnöke is feltételek nélküli fegyverletételre szólította fel a PKK-t szombaton, mert mint fogalmazott, nincs más lehetséges megoldás, az erőszak fellángolása a polgárháború kitörésének valós kockázatát hordozza magában Törökországban.

A belpolitikai instabilitás a polgárháborúnál is konkrétabb veszély, amit a november 1-re kitűzött előrehozott választás súlyosbít. A voksolást azért kell megismételni, mert az AKP és egyetlen potenciális koalíciós partnere, a szociál-demokrata CHP között tárgyalások kudarcba fulladtak. Kemal Kilicdaroglu CHP elnök vasárnap este egyenesen „civil államcsínnyel” vádolta meg Erdogant. (Törökországban eddig háromszor, 1960, 1971 illetve 1980-ban a hadsereg szerezte meg puccsal a hatalmat.) Az ellenzéki vezető szerint ugyanez történik most „civilben”. „Egyetlen törvényt sem tartanak már tiszteletben Törökországban. A demokráciát és az alkotmányt gyakorlatilag felfüggesztette a hatalom”, jelentette be az állami televízió által élőben sugárzott sajtótájékoztatóján az ellenzéki vezető.