vihar;beázás;Katona József Színházban;kármentés;

2015-08-25 15:42:00

Kármentéssel kezdődik az évad a Katona József Színházban

Kármentéssel kezdődik az évad a Katona József Színházban: az augusztus 17-i esőzés utáni csőtörés a Kamrában mintegy 60 millió forintos kárt okozott. A játszóhely jelenleg alkalmatlan a munkára, a szeptember első felére ide tervezett előadásokat a nagyszínpadon játsszák.

A Katona József Színház a most kezdődő évadban tizenegy bemutatót, köztük négy ősbemutatót tart. Máté Gábor meghívására először a Katonában rendez társulatán kívül Pintér Béla - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Megtörtént a 17-i ítéletidő utáni csőtörés okozta kár felmérése és annak helyreállítása. A Kamrát elárasztó több száz köbméter víz az épületben és a felszerelésben okozott kárt, emiatt a Kamra pillanatnyilag alkalmatlan a munkára. Máté Gábor egy keddi háttérbeszélgetésen elmondta: a jelmezek és több előadás díszlete sérült, számos elektromos berendezés is tönkrement, a kár jelenleg 64 millió forintra tehető. Mint mondta, a biztosítótól is várnak pénzt a kár helyrehozatalára, és a fenntartó, a fővárosi önkormányzat is jelezte már, hogy segíteni szeretne a viharkár sújtotta színházaknak.

Elmondta: sokan felajánlották a segítségüket a helyreállításhoz. Leginkább a tárgyi eszközök pótlása (pianínó, cipők, csizmák, ruhaneműk) és a felújításhoz szükséges anyagok, eszközök jelentenek segítséget. A további felajánlásokat a [email protected] címen várják. A jelenlegi tervek szerint szeptember végére újra megnyithatják a közönség előtt a kisebbik játszóhelyet. Máté Gábor kiemelte: mindent megtesznek azért, hogy szeptember 19-én, a Színházak éjszakáján, már lehessenek programok a Kamrában.

A kármentéssel párhuzamosan elkezdődtek az évad őszi bemutatóinak a próbái. Az első premiert október 8-án tartják a Kamrában: Simon Stephens Harper Regan című drámáját a társulat új tagja, a színművészeti egyetemen idén végzett Székely Kriszta rendezi Fullajtár Andrea főszereplésével. A kortárs brit drámaíró 2007-es darabját először mutatják be Magyarországon.

Október 9-én tartják a második bemutatót a nagyszínpadon. Borbély Szilárd Az olaszliszkai című kortárs drámáját Máté Gábor állítja színpadra. A megtörtént esetet feldolgozó darabot ősbemutatóként tűzik műsorra. Az előadásban Fekete Ernő, Pálmai Anna, Szacsvay László, Haumann Péter és a társulat új tagja, Mészáros Blanka is játszik.

Október 16-án Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjának premierjére, Gothár Péter rendezésére várják a nézőket a Kamrába.Az évad további bemutatói között van Ivan Viripajev Részegek című darabja, amelyet szintén először mutatnak be Magyarországon. A premier december 19-én lesz a Kamrában, Gothár Péter rendezésében. Csehov Sirály című művét december 20-án mutatják be a nagyszínpadon, Ascher Tamás rendezésében.

Ménesi Attila Bihari című darabjának ősbemutatója február 27-én lesz, Máté Gábor rendezésében a Sufniban. Shakespeare Ahogy tetszik című művét március 18-án Kovács D. Dániel állítja színpdra a Kamrában. A köpeny című darab ősbemutatóját március 19-én tartják Pintér Béla rendezésében a nagyszínpadon. A művet Puccini nyomán Pintér Béla és Darvas Benedek dolgozta át.

Gotthold Ephraim Lessing Emilia Galotti című művét május 28-án tűzik műsorra, Fehér Balázs Benő rendezésében a Kamrában. Voltaire és Spiró György Candide című darabjának ősbemutatója május 29-én látható a nagyszínpadon, Zsámbéki Gábor rendezésében. Az Operabeavató előadások sorában a Cosi fan tutte június 15-én látható Göttinger Pál rendezésében a Kamrában.

Máté Gábor elmondta: véleménye szerint ez az utóbbi évek legösszetettebb, legizgalmasabb műsora, leginkább ez hasonlít arra a műsortervre, amelyet a Katona József Színháznak évadonként meg kellene valósítania. Olyan arányban vannak a magyar és külföldi kortárs alkotók a klasszikus művekkel, amely a Katona József Színház közönségének minden igényét kielégítheti. A klasszikus művek között a Sirályt, az Ahogy tetsziket és a Emilia Galottit említette. A kortársak közül egy nyugati, a Harper Regan és egy keleti, a Részegek című darab szerepel a programban. Emellett a mai társadalmi problémákra kortárs magyar műveken keresztül reagáló előadások sorába illeszkedő Az olaszliszkai című darabról is beszélt.

Pintér Béla rendezéséről elmondta: Puccini operájának teljes zenéje megszólal egy zongora kíséretével, a librettó változik, mai magyar történetet láthat a közönség. A színház 2016 februárjától való vezetésére kiírt pályázatáról elmondta: pályázata elkészült, a napokban nyújtják be a fenntartónak. Mint mondta, a marketinget, a kommunikációt és a jegyértékesítést átszervezték, a látogatottságuk, a bevételeik is azt igazolják, hogy jó irányba tart a színház.

A színház az elmúlt években több ezer fiatalt elérő ifjúsági programja Katona Behívó néven több generáció számára nyitott színházpedagógiai programmá alakul, új foglalkozásokkal bővül. A színház kultúrpolitikai beszélgetés-sorozata is folytatódik, a Színházak éjszakájára is terveznek ilyen programot.

A Vastaps Alapítvány díját, amelyek az előző évad kiemelkedő művészi teljesítményeit díjazza, a legjobb rendezésért Máté Gábor (A két Korea újraegyesítése) vehette át. A legjobb női főszereplőként Pelsőczy Réka (Petra von Kant), a legjobb férfi főszereplőként Kulka János (Faust I-II.) kapott díjat. A legjobb női mellékszereplő díját megosztva Ónodi Eszter (Abigail bulija) és Pálos Hanna (Kurázsi mama és gyermekei) kapta, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést Keresztes Tamás (A két Korea újraegyesítése) érdemelte ki. Különdíjat kapott Schilling Árpád a Faust I-II rendezőjeként.