6.oldal;repülőgép;késés;Wizz Air;

2015-08-26 08:24:00

Fizethet a Wizz Air a késések miatt

Financial Times

A Wizz Air folyamatosan terjeszkedik, hogy betöltse a regionális űrt. Váradi József vezérigazgató úgy gondolja, hogy a cég eredményeinek önmagukért kell beszélniük. Úgy tűnik, beválik a stratégia, tehát hogy ultra olcsó árakkal csábítson a járataira sok ezer munkást és üzleti utazót, Kelet és Nyugat között. A társaság tőzsdei értéke emelkedik, a kiigazított éves működési haszon csaknem 2/3-dal lett magasabb. Az utasok száma 20 %-kal nőtt egy év alatt. Ehhez kapcsolódik egy másik laphír, az Air Transport World jelentette be, hogy a brit repülésfelügyelet kezdeményezte, hogy a Wizz Air az eddig két év helyett 6 évre visszamenőleg fizessen kártérítést az utasoknak járatai késése miatt. A hatóság ugyanis nincs megelégedve azzal, ahogyan a magyar cég intézi a kompenzációkat. Az uniós szabályok szerint a cégek kötelesek akár 600 eurót visszautalni a légiutasoknak, ha az adott gép a tervezett időponthoz képest több mint 3 órával később ér célba, nem lehet mentség sem a rossz idő, sem a sztrájk. Korábban a brit Fellebbviteli Bíróság már kimondta, hogy a pórul járt ügyfelek 6 évig érvényesíthetik igényüket, de a Wizz Air ragaszkodik a kétéves lejárathoz, emiatt a brit repülésfelügyelet a magyar fogyasztóvédelmi hatósághoz fordult.