Abban a percben, amikor a macedón rendészeti szervek megadták magukat a macedón-görög határon áttörő eddigi legnagyobb menekülthullám előtt, s ennek a hullámnak az eleje átcsapott a magyar gyodán, mindenki előtt világossá válhatott: Magyarország elérte a falat abban a zsákutcában, amelybe a kormány januártól tudatosan belevezette. Most pedig már nincs jó megoldás, csak rossz és még rosszabb között választhatunk, s alighanem igaza van az Együttnek: a dolgok irányítása kicsúszott a kormány kezéből. Pedig a kormányfő talán élesebben látta az ellenzéknél, hogy mi lesz, de akinek így a felelőssége nemcsak azért nagyobb, mert ő maga a végrehajtó hatalom, hanem azért is, mert kétszínűséggel belpolitikai – népszerűségi – kampányt csinált a migráns kérdésből és hülyét a magyar nemzetből.
Orbán Viktor makacsul ragaszkodott a menekültellenességhez - felkorbácsolva a nemzet idegenellenességét -, s a teljesen értelmetlen kerítéshez, még megépítésének határidejét is egymaga hozta előre, amikor látta, hogy a valóság előzi őt. Nyomokban áll a kerítés, de már nem elég a semmit sem záró fizikai határzár, jogi határzár is kell, és most már mondhatja a főpolgármester, hogy a három pályaudvarról el kell vinni a megkésett tranzitzónákat, mert valóban elviselhetetlen lett a helyzet. Amely a szemünk előtt vált kezelhetetlenné, s látjuk azt is, borzalmas következményeiben hogyan eszkalálódik egy teljesen értelmetlen politika. Mert ahol kerítés van, ott előbb-utóbb feltűnik az őr is, az pedig nem lehet fegyvertelen, mert úgy semmit nem ér, ahol pedig megjelennek a fegyverek, ott előbb-utóbb el is sülnek. Nem csak a Fideszt nyomás alatt tartó Jobbik emlegeti immár a honvédség bevetését. Ha ez folytatódik, véres vége lehet, mert azt a menekültet, aki a halál elől fut és semmi veszítenivalója nincs, nem állítja meg senki és semmi.
Nem a mi dolgunk, hogy megoldjuk a menekültkérdést. Csak annyit jegyeznénk meg: ha Orbán Viktor valóban államférfi volna, s ha tényleg előre látná, amit ma új népvándorlásnak nevez, akkor már jó néhány hónapja ököllel veri Brüsszelben az asztalt, hogy az amúgy meglehetősen tohonya uniós gépezetet ráébressze, mi vár Európára. Akkor nem követeli nemzetállami hatáskörök fenntartását, nem épít kerítést, hanem akár az Unió bólogatása nélkül tárgyalni kezd a görögökkel, macedónokkal, szerbekkel arról, hogyan lehetne az emberáradatot kezelhető „csatornákba” terelni, hármas szűrőn átvezetni. Ezért nemcsak az Unióra kacsintgató Balkán lett volna hálás, hanem Brüsszelt is rákényszeríthette volna a gyorsabb gondolkodásra és cselekvésre.
Most meg itt ülünk, bámuljuk a plakátokat, meg a gyodán átmászó, alatta átkúszó menekülteket. Átkozhatjuk őket és a saját sorsunkat is.