Előfizetés

Ekkor búcsúztatják Sudlik Máriát

Szeptember 8-án 11 órakor búcsúztatják a dalszínház előcsarnokában Sudlik Mária operaénekesnőt, a Magyar Állami Operaház örökös tagját.

A Liszt-díjas művész augusztus 22-én hunyt el hosszan tartó súlyos betegség után, 73 éves korában. Sudlik Mária 1942. május 25-én született Budapesten. Énektanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Zeneakadémián végezte, ahol Sipos Jenő növendékeként diplomázott.

1967-ben Monteverdi Poppea megkoronázása című művének címszerepében debütált a Magyar Állami Operaházban. Bemutatkozását követően hosszú évekig az intézmény vezető énekesnője volt, szoprán főszerepek egész sorát formálta meg hitelesen, magas művészi színvonalon.

Verdi hősnőinek - Aida, Erzsébet (Don Carlos), Desdemona, Leonora (A trubadúr, A végzet hatalma) - megformálásával jelentős színpadi sikereket aratott, de emlékezetes alakításai között volt a Tosca címszerepe és a Figaro Grófnéja is. Szakmai pályafutását 1974-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1984-ben Székely Mihály-plakettel és érdemes művész címmel ismerték el. Sudlik Máriát a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti.

Meghalt a volt MSZP-s képviselő

Publikálás dátuma
2015.08.26. 17:59
FORRÁS: HIRADO.HU
Életének 67. évében hosszú betegség után elhunyt Soós Győző, az MSZP volt országgyűlési képviselője - közölte a párt szerdán.

Az Országgyűlésbe először 1994-ben, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Sátoraljaújhely központú egyéni választókerület képviselőjeként került be, 1998-ban és 2002-ben az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listájáról szerzett mandátumot. 1994 és 2006 között a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságában dolgozott, amelynek 1994 és 1998 között az alelnöke volt.

Tizenkét éven keresztül, 2002-ig önkormányzati képviselő is volt Sátoraljaújhelyen, 1994 és 1998 között a város alpolgármesteri tisztségét is betöltötte. 2006 és 2010 között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés munkájában vett részt.