Publicisztika;Ukrajna;karpatinfo;határmenti települések;magyar állampolgárság;

2015-08-27 07:38:00

Visszaélések a magyar állampolgársággal

Több ukrán médium is foglalkozott a tegnap a magyar állampolgárság és a hozzá kapcsolódó visszaélések kérdésével, számoltak be a kárpátaljai portálok, a karpatinfo és a karpathir.

A mukachevo.net ukrán portál szerint eddig 124 ezer ukrán állampolgár folyamodott magyar állampolgárságért, 90 ezren már le is tették az esküt. Az az ua-reporter.com kiemeli, hogy a kérelmezőknek legalább fele nem kárpátaljai. Mindkét lap állítja, sok csalás történt, egész üzletág épült fel ezen a vonalon, de mára a magyar hatóságok annyira szigorítottak a rendszeren, hogy már nem lehet a határmenti településeken bonyolítani az ügyletet, csak Budapesten lehetséges kiskapukat találni. Éppen ezért a költségek is jelentősen emelkedtek, ma már 15 ezer euróba is belekerül az „ügyintézés” segítése.

Miután kezdett napvilágra kerülni, hogy nagyon sok magyar útlevél birtokosa vélhetően nem lenne jogosult az okmányra, a magyar hatóságok szigorúan ellenőrzik tulajdonosaikat. Többek között, határátlépéskor ellenőrzik az útlevél birtokosának magyar nyelvtudását. Így aki nem beszél magyarul, viszont van magyar útlevele, okmányát és állampolgárságát egyaránt elvesztheti. E veszély miatt az utóbbi időben egyre több magyar útlevéllel rendelkező Szlovákia felé lép ki Ukrajnából, elkerülendő a magyar határátlépéssel járó lebukás veszélyét.

Mindezek ellenére továbbra is kelendő a magyar állampolgárság, főképp a férfilakosság körében, akik számára menedéket jelenthet a katonai behívók elől. Ukrajnában eddig hat mozgósítási hullám volt, Kárpátalján a legalacsonyabb azon katonaköteles férfiak száma, akit sikerül elérni, besorozni. Nyilván nemcsak a háború, hanem a gazdasági szempontok is hozzájárulnak ahhoz, hogy nagy az elvándorlási kedv – tegnapi jelentések szerint Ukrajna lakosságának a felét munkanélküliség fenyegeti a télre. Elemzők szerint jelenleg 20 százalékos a valós munkanélküliség, a májusi hivatalos adatok, miszerint 9,3 százalékos, nem fedi a valóságot.