Németország;menekültek;migráció;Nyugat-Balkán;

2015-08-27 18:52:00

Migráció: Berlin a zsebébe nyúl

Berlin, 2015. augusztus 27., csütörtök (MTI) - Németország pénzügyi segítséget nyújt a nyugat-balkáni országoknak a menekültválság kezeléséhez - jelentette be a német külügyminiszter csütörtökön Bécsben.

Frank-Walter Steinmeier az osztrák fővárosban zajló egynapos Nyugat-Balkán konferencián elmondott beszédében kiemelte: Németország tudja, hogy a térségén átvonuló menekültek nagy száma súlyos teher a közigazgatási rendszer, a közlekedési hálózat és a helyi közösségek számára.

"Nem hagyjuk magukra önöket ebben a nehéz helyzetben" - hangoztatta a német diplomácia vezetője beszédének a tárca honlapján közzétett szövege szerint. Bejelentette, hogy Németország egymillió euró azonnali pénzügyi támogatást nyújt a térség országainak, ebből 600 ezer eurót Szerbiának és Macedóniának. A pénzből élelmiszert és tisztasági csomagokat vásárolnak a menekülteknek, és javítják egészségügyi ellátásuk körülményeit.

Frank-Walter Steinmeier az Európai Unióban kialakult menekültügyi helyzetről vallott német kormányzati nézeteket összefoglalva kijelentette: olyan kihívásról van szó, amely "mindenkit érint Európában" és alapjaiban érinti "európai értékrendünk lényegét, az emberiesség és a szolidaritás értékét".

Mindez először is azt jelenti, hogy a bajban lévők megsegítése "közös európai felelősség". Az erőszakos konfliktusok elől menekülő embereknek védelem kell, és "ezt meg kell adnunk nekik", mert "ez a humanitárius kötelességünk".
Másodszor pedig azt jelenti, hogy "egyetlen ország sem képes egyedül kiállni a próbát", ezért fontos a szoros együttműködés - mondta a német külügyminiszter.

Mindebből a berlini vezetés szerint az következik, hogy "emberségesen kell bánni a menekültekkel, akárhová vezet is az útjuk", és ki kell dolgozni egy közös európai menekültügyi politikát. Ehhez "a dublini rendszer reformjára van szükség, hogy méltányosan oszthassuk el a menekülteket az EU-ban". Továbbá megállapodásra kell jutni abban, hogy biztonságos származási országnak tekintendő valamennyi állam, amely megfelel az uniós tagjelöltekkel szemben támasztott követelményeknek - fejtette ki Frank-Walter Steinmeier.

A német diplomácia vezetője a konferencia előtt megbeszélést folytatott Sebastian Kurz osztrák külügyminiszterrel. A találkozó után tartott sajtótájékoztatón Steinmeier a ZDF német országos közszolgálati televízió beszámolója szerint elmondta: "nem gondoljuk, hogy határkerítések megoldják a migráció témáját".

Németországba az idén 800 ezer menedékkérő érkezik a kormány előrejelzése szerint. Ez a tavalyi szám négyszerese, és azt jelenti, hogy Németország fogadja be az EU-ba érkező menedékkérők 40 százalékát. A Nyugat-Balkán Németországnak a menekültválsággal összefüggésben azért is kiemelten fontos, mert a térség EU-n kívüli országainak állampolgárai alkotják a menedékkérők legnagyobb csoportját, nagyjából 40 százalékát, és körükben az elfogadott kérelmek aránya a 0,5 százalékot sem éri el, de ellátásukról az eljárás végéig gondoskodni kell. Berlin szerint a nyugat-balkániak számát, arányát csökkenteni lehet, ha a térség összes államát biztonságos származási országnak minősítik. Ennek révén a menekültügyi hatóság részletes vizsgálat nélkül elutasíthatja a menedékjogi kérelmeket és távozásra kötelezheti a kérelmezőket.