Műsormagazin;halálozás;Fejes Endre;

Meghalt Fejes Endre - Sokan azt sem tudták, hogy még él

Kilencvenkét éves korában kedden elhunyt Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író - közölte a Vígszínház.

Fejes Endre Budapesten született 1923-ban. 1955 óta írásaiból élt. 1962-ben jelent meg Rozsdatemető című regénye, amellyel rögtön híressé vált, a művet több mint harminc nyelvre lefordították, a regényből készült színdarabot 1963-ban mutatták be.

Publikálni 1955-ben kezdett, elsősorban a budapesti munkáséletet ábrázolta szikáran, de mély empátiával.  Első kötete, A hazudós 1958-ban jelent meg. Ebben és a '66-ban az olvasók elé került Vidám cimborák című elbeszéléskötetében a külvárosokban élő, nagyüzemekben dolgozó fiatalok sorsáról írt. 

Másik legnépszerűbb műve az 1969-ben megjelent Jó estét nyár, jó estét szerelem című regény, amiből televíziós adaptáció is készült, 1977-es átiratát pedig Presser Gábor dalaival a Vígszínház mutatta be. A darab új változatát a jövő héten tűzi műsorra a fővárosi teátrum, az előadáson a színészt köszöntötték is volna 92. születésnapja alkalmából.

"A 20. századi magyar irodalom egyik nagy alakja, a múlt század nyomorúságos hétköznapjainak őszinte hangú, érzékeny lelkű, igaz krónikása távozott közülünk" - írta a színház a közleményben.