Az Iszlám Állam új videót tett fel az internetre. Tanévkezdés idején hasznos példa arra, mennyire fontos a nevelés. A felvételen hároméves vigyori kisfiú, tündéri kis lurkó a legaranyosabb korban. Csak éppen az iszlám harcosok fekete ruháját, egyensapkáját viseli. Olyan büszkén hordja, ahogy az ovis jelmezbálon a Superman maskarájában feszítene, háta mögött államuk zászlója. Kisbabásan dundi, gyömöszölni való karocskák, elbűvölt mosoly. Egyik kezében hatalmas kés, a másikban hófehér plüssmaci. Az is aranyos. A gyerek boldogan nyiszálni kezdi a nagy késsel a torkát, végül sikeresen lefejezi. A háttérből férfihang biztatja: "Hitetlen!" A kicsi csupa öröm: elégedett a várható dicsérettel és saját ügyességével is. A végén ugyanazzal a mozdulattal emeli magasba a kést, mint amilyet már többször láttunk a túszok kivégzése után a híradók rettenetes képsorain.
Nálunk persze semmi hasonló szörnyűségre nem kell számítani. De amikor a 750 ezer iskolást fehér ingben, blúzban, kimosdatva és megfésülve elengedjük az évnyitóra, jó tudni, még sokfelé formálhatóak. Remélhetőleg kedves és nyitott szellemű pedagógusok kezébe kerülnek, lesz kedvenc tanáruk, tanítónénijük, akire életük végéig emlékezni fognak. Lesz szerencséjük olyan érdekes tanárszemélyiségekhez, akiknek szokásairól és történeteiről évtizedek múlva is anekdotáznak majd az osztálytalálkozókon. A napi rutinba beleszürkült tanárokkal ez sosem fordul elő. Pedig ma iszonyú nehéz elkerülniük az elfásulást, a fáradást, a kiszolgáltatottságot, a csüggedt alkalmazkodást. Iszonyú nehéz az egyentankönyvek, tantervek, kötelező magatartási kódexek dresszúrája alatt egyéninek, érdekesnek, megjegyezhetőnek maradni.
És nem is csak a pedagógusokon múlik, mire tanít az iskola. Nem csukhatnak be ajtót-ablakot: a falak közé beáramlik az oktatás- és társadalomszervezés írott és íratlan szelleme. Ady még üdvösnek tartotta, "ha élet zengi be az iskolát", de mi van, ha a "bezengő" élet példái éppen az ellenkezőjét sugallják annak, amire ő buzdította a diákokat: "Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem."
Még hogy "semmi félelem"? Ugyan már! Fél a tanárok egy része is. A nagy hatalmú KLIK-től, amely annyira mégsem hatalmas, hogy a költségvetésből elég pénzt szerezzen, így aztán közel 10 milliárdos adósságot halmozott fel. Tartozik a pedagógusoknak, kinek útiköltség-térítéssel, kinek az érettségiztetésért járó összeggel, az óraadóknak gyakran hónapokon át a szerződéssel és a pénzzel. Tartozik víz-, villany- és gázszámlákkal, több helyen átmenetileg ki is kapcsolták a szolgáltatást. A nagyfőnökök azt ígérték, "a nyugodt tanévkezdés érdekében" a hónap végéig megpróbálják rendezni az adósságokat. Így aztán nagy a nyugalom. Kivéve a szakképzésben, mert a KLIK-től megszabadultak ugyan: a nemzetgazdasági tárca vette át őket, de csöbörből vödörbe estek. A szokásos káosz állt elő: nem tudni, hogyan, mennyiből finanszíroznak majd. A tanárok nem kapták még meg az új munkáltatótól a szerződéseiket, lehet találgatni, az új, összevont szervezetekben lesz-e elbocsátás. A most zajló pótbeiratkozások idejére sem sikerült tisztázni: ki dönt a gyerekek felvételéről. Ha már aggódik az oktató, hadd aggódjon a szülő és a gyerek is. Így igazságos. Egy kis szorongás hamar letöri a szarvát a jogaikra hivatkozó nagyszájúaknak. Jogaik?! Az ombudsman megállapította, hogy az új pedagógus-minősítési rendszer, a nagy hangon meghirdetett, és sokaknak valóban több fizetést ígérő életpálya-modell olyan jogbizonytalanságot teremt, annyira nem egyértelmű, hogy az már alkotmánysértő.
"Bilincses iskoiák"- áll a már idézett Ady-versben. Nem növelte a szabadság érzését az új etikai kódex sem. Főleg, amióta Sándor Mária esetéből ország-világ megtanulhatta, mire lehetne használni egy ilyen szabálygyűjteményt. A kuruckodó hajlamokkal nem vádolható Magyar Pedagógiai Társaság szerint a kódex tervezetében "felerősödik az egyetlen tulajdonos (vagyis az állam) iránti feltétlen loyalitás követelménye, ami nem fér össze egy demokratikus társadalom iskolájával."
Jó vicc. Ki mondta, hogy ilyen iskolát, ilyen társadalmat akarunk? Az egyik szakszervezeti vezető még tömörebb: "Szolgalelkű pedagógus szolgalelkű diákokat fog nevelni." Ja, akkor jó. Hiszen ez a cél. Csak a fafejű tanárok értetlenkednek.
Majd megszokják ők is, a diákok is, hogy a kurzus ízlése szerint átkeresztelik patinás iskoláikat, hogy etikai kódex ide vagy oda, olykor plágium gyanújába keveredő új kádereket ültetnek a kirúgott igazgatók székébe (miért? csak a köztársasági elnöknek szabad?), hogy egy-egy történelemkönyvbe sajátos értékelések kerülnek. "Köz-át-nevelés" -írja egy külföldre készülő tanár az újfajta köznevelésről. Tényleg, a kivándorlás a pedagógus-életpályamodell hányadik stációját jelenti? Láttam Székesfehérvár hivatalos honlapján egy 2013-as hírt: "A hét végén tartották a Magyar Cserkészszövetség Don-kanyar emlékéremmel kitüntetett 457. számú Prohászka Ottokár cserkészcsapata ünnepélyes fogadalomtételét... Céljuk vallási alapon, hazájához hű, testben és lélekben ép ifjúság nevelése." Istenem, Don-kanyar emlékérem. Megnézem még egyszer azt a videót.
