Fapados ország

Próbálok barátkozni a gondolattal: előbb-utóbb fapados szintre süllyedünk. Akár a határokra is kiírhatjuk majd a csillagos tábla alá, hogy aki belép hozzánk, pontosan tudja, fapados szolgáltatásokra számíthat itt a Duna-Tisza közén.

Az első lépés az volt, amikor egy magyar tulajdonosi körhöz tartozó légitársaság ügyes üzleti megfontolásból padlóra küldte a nemzeti légitársaságot, azután mint farkas a bárányok akoljába, előbb csak a lábát tette be az így megnyílt biznisz réseibe, majd szép lassan rátette a kezét a legjobban fizető útvonalakra is. Ma a világ légiközlekedése csak „fapadosként” emlegeti a magyarokat. És persze ezzel együtt mienk lett Európa első „fapados fővárosi repterének” címe is.

Most olvasom, a kormány arra készül, hogy az útépítésekben is bevezeti a „fapados autópálya” fogalmát. Készül egy hézagpótló jogszabály, ami megengedi az építőknek, hogy olyan autópályát építsenek, amit autópályának mondanak de mégsem az. „Csökkentett műszaki tartalmú gyorsforgalmi út” lesz a neve. Nem lesznek leállósávok, de lehetnek szintbeli kereszteződések, körforgalmak és akár jelzőlámpák is. Annyiban autópálya csak, hogy kétszer két sávos az úttest, már ahol kétsávos, mert ahol lehet, a másik sávot akár el is spórolhatják, de biztosan teljes autópálya díjat fogunk majd a használatáért fizetni. Igaz, így sokkal olcsóbb az építése, ám kicsit olyan lesz, mint a magyar narancs: pici, savanyú, balesetveszélyes, de a mienk.

Ha nincs elég vendég a budapesti luxus szállókban, nyissanak fapados emeleteket, ahol a vendég maga húz ágyneműt és takarít, a Gundelben pedig elmossa maga után a tányérját.

Beláthatatlan távlatokat érzek ebben a fapadosítási lázban.