Videoton;Loic Nego;

2015-08-31 10:51:00

Európa-bajnokot szerződtetett a Videoton

A Videoton labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Loic Nego, az Újpest korábbi futballistája, aki tagja volt a 2010-ben Európa-bajnok francia U19-es válogatottnak, emellett pályára lépett U17-es Eb-n és U20-as világbajnokságon is.

A szerződtetésről szóló hírt a székesfehérvári klub a honlapján jelentette be, miután megegyezett a váltásról a Charlton Athletickel. A 24 éves szélsőhátvéd a Nantes-ban mutatkozott be 2010-ben felnőtt bajnoki mérkőzésen, majd egy évvel később az AS Roma igazolta le őt. Nego 2013 tavaszát a Standard Liége-nél töltötte, mielőtt két éve Magyarországra, az Újpest FC-hez igazolt volna.

A 180 centiméter magas jobb oldali védő az NB I-ben bemutatott játékával hamar felhívta magára a Charlton Athletic figyelmét, így 2014 tavaszán már az angol másodosztályú klub labdarúgója volt, a 2014/2015-ös szezonban pedig kölcsönjátékosként ismét Újpesten futballozott - emlékeztett a vidi.hu.    

A Videoton nem sokkal korábban, vasárnap jelentette be azt is, hogy a 18-szoros zöld-foki szigeteki válogatott játékos, Stopira - teljes nevén Ianique dos Santos Tavares - is Székesfehérváron folytatja pályafutását. A 27 éves baloldali védő 2012 óta 63 NB I-es találkozón lépett pályára a Videotonban, de júniusban lejárt a szerződése, és akkor nem tudott megállapodni a hosszabbításról.