Parragh: nyugatra dolgozunk, Keletre tekintünk

Ha egy országban a demagógia felerősödik, és egymás túlígérgetése divattá válik, ennek mindig nagyon komoly ára van - állítja Parragh László a "férfi 40" népszavazási kezdeményezés kapcsán. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a jegybank Növekedési Hitelprogramja elérte alapvető célját, lassította a hitelkihelyezés visszaesését, a programtól szerinte nem lehetett várni, hogy növeli azt.

- A kamara úttörő szerepet vállalt a duális képzés megteremtésében. Látszanak-e már az eredmények? Egyes vélemények szerint egyre gyengébb képességű fiatalok kerülnek a képzésbe.

- Nagyon régóta mondjuk, hogy a sikeres gazdaság kulcsa a tudásban rejlik. Amennyiben tanultak volna az emberek háztartásvezetést - mint Ausztriában -, másképpen működne az ország, nem adósodtak volna el családok százezrei devizában, ennek minden keserűségével.

- A szakképzettek közül sokan a lábukkal szavaztak.

- Ez természetes, ezt vállalom. Amióta világ a világ, a centrumoknak volt egy elszívó ereje és ez most is így van. Miután ez egy gyorsuló világ, az elszívó erő még nagyobb. Ezzel a társadalmaknak együtt kell élni. Magyarország ebben az ügyben egyáltalán nem áll rosszul. Úgy gondolom, alábecsüljük a saját képességeinket, ostorozzuk önmagunkat. A számok azt mutatják, hogy népességarányosan a közép-kelet európai térségből Magyarországról mentek el a legkevesebben. Ezek közül is a legtöbben idénymunkára szegődtek el, mondjuk síparadicsomban dolgoznak, de az év nagyobbik részét itthon töltik. Azt hiszem, hogy ezeknek az embereknek egy része vissza fog jönni, másik része nem.

- Van is erre egy kormányprogram…

- Ez csak egy biztatás, ez nem az a kormányprogram, amelyből tömeges eredményre lehetne számítani, de mindenképpen azt az elkötelezettséget sugallja, hogy a kormányzat szeretné, ha visszajönnének a fiatalok és az idősebbek is. Van aki azért megy külföldre dolgozni, mert nagy a jövedelemkülönbség. Igen ám, de kint többet is költ, más életkörülmények között fog élni. Ha mindezt itthon meg tudná teremteni, aligha mozdulna. Én ismerek olyan Londonban élő és dolgozó magyar embert, aki lepusztult környéken él, pedig jól keres, de azt tudja megfizetni, így tud félretenni, a gyermeke gyenge iskolába jár. Ha ezt a körülményt ki tudná iktatni, akkor szívesen jönne haza. Ugyanide tartozik az egészségügyi ellátás, a közbiztonság, a kulturális környezet. Szerintem egy ember életminősége szempontjából nem lehet fetisizálni kizárólag a jövedelmet. A világ folyamatosan változik és olyan irányba, ami lehet, hogy a politikusoknak nem tetszik. A vidékfejlesztést lehet erőltetni, de a centrumok elszívó képessége mindig nagy lesz.

- A szakemberhiányra a nyáron leginkább a vendéglátásban és a Balaton mellett panaszkodtak. A kereskedők ugyanott a vasárnapi boltzár miatti veszteségeiket tették szóvá. Ez utóbbiról mi a kamara álláspontja?

- Azt látjuk, hogy a kamarán belül valamennyi érdekcsoport jelen van, mi egyet tudtunk tenni, összeszedtünk minden érvet mellette és ellene. Letettük az asztalra a számokat, hogy mekkora létszámcsökkenéssel kell számolni, mekkora kockázatok vannak. Ha visszaemlékszik, akkor nagyon sokan azt mondták, hogy 40-50 ezren lesznek azok, akik a munkájukat elvesztik. Mi azt mondtuk, hogy szűnnek meg munkahelyek, de ez nem lesz, több mint 10 ezer, és nekünk lett igazunk. Azt is mondtuk, hogy ők el tudnak majd helyezkedni a piacon. Nyilván, ha ez engem személyemben érintene, nem lenne kellemes.

- Ha ön most kezdené a pályáját, hogyan építené fel önmagát?

- Annak idején a csempekereskedelmet nagyon élveztem, és ez egy csodálatos korszak volt az életemben. Szerencsésnek tartom magam abból a szempontból, hogy időben felismertem, hamarosan lesöpörnek minket a multik. A versenytársaim vállalkozásainak jó része megszűnt, néhányan nem tudták elviselni a veszteségeket, öngyilkosok lettek. Most egy másik piaci kultúra él, a "doityourself" (csináld magad), de még ezeknek a „fogd és vidd” áruházaknak a nagy része sem bírta a versenyt, amit saját maguk generáltak egymás ellen.

- Szóval, akkor ugyanúgy csempe?

- Persze, én ma is, most is ott kezdeném, a csempénél. Meg elektronikával foglalkoznék, de hát az ember nem tudja visszapörgetni az időt, nem is akarja. Én a kereskedői tevékenységemet befejeztem 2000 körül, a cég ma is meg van, ingatlanhasznosítással foglalkozik és szép nyereséget termel.

- Kamarai vezetőként gyakran utazik külföldre, az elmúlt napokban tért haza Brazíliából. Az ilyen utaknak van valamilyen kézzel fogható haszna?

- Mi annyira el vagyunk a világtól zárva kulturálisan, nyelvben, gondolkodásban, hogyha az ember hazajön, akkor ez kifejezetten rémisztő. Egyébként a Világkamarák Szövetsége 20 fős irányító testületének tagjaként vettem részt a tanácskozáson. Az értekezleteket évente kétszer Európában, Párizsban, és kétszer egzotikus helyeken tartják, tavaly Tokióban és Buenos Airesben üléseztünk. Emellett tagja vagyok a Eurochambresnek, az Európai Kamarák elnökségének is, és minden évben elutazom Kínába is. Brazíliából büszkén jöttem haza, mert a szakmunkások világversenyén a magyar csapat szerzett egy aranyérmet, egy ezüstérmet és négy kiválósági érmet is. Ráadásul nem csak a hagyományos szakmákban szerepeltünk jól, mint a bútoripar, hanem az újakban is, mint rendszergazda, vagy mechatronikus. A rendszerváltó országok közül messze mi voltunk a legsikeresebbek.

- Mindez milyen haszonnal jár?

- Magyarország hagyományosan az európai gazdaságba van „bekötve”, azon belül is a németbe. Ha megnézzük a konjunktúrafolyamatokat, akkor Magyarország 4-6 hónappal követi Németországot, hacsak valamit el nem rontunk. Nekünk a „nyugati tartás” nagyon fontos. Ugyanakkor ahhoz, hogy egyensúlyt tartsunk, vagy csökkentsük az egy lábon állást, ha úgy tetszik az energiafüggést, szükséges a keleti nyitás. Az orosz kapcsolatnak kiemelt jelentősége van. A kelet országaiban főként a nyersanyag kitermelés miatt óriási pénzek vannak. A legnagyobb gond, hogy ma a magyar gazdaság árualap-termelő képessége kicsi. Nagy cégeink többsége, amelyek hagyományosan ott voltak ezeken a piacokon - a vasútépítésben, az energiaellátásban, a víztechnológiában - mára tönkrement. Például a Richter meg tudta őrizni a pozícióit, de nagyon sokan elveszítették a piacukat és ezt most sziszifuszi munkával is nagyon nehéz visszaszerezni. Integrátori hálózatokat kellene létrehozni, hogyha almát adunk el, akkor ezt a minőséget folyamatosan tudjuk tartani és megfogjuk a kezüket azoknak a cégeknek, akik külföldre akarnak menni.