kenyai atléták;Rita Jeptoo;doppingszer;atlétikai világbajnokságok;

2015-09-01 07:56:00

Kínos kenyai káprázat

Szédületes sikereket értek el a kenyai atléták a pekingi atlétikai világbajnokságon. Az afrikai csapat végzett az éremtáblázat élén összesen hét arannyal, hat ezüsttel és három bronzzal. Az ország sportolói ezzel 16 érmet szereztek ennél többre csak az Egyesült Államok atlétái voltak képesek. Ám akadnak erőteljes kételyek az afrikaiak szereplése kapcsán.

Mindenki a kenyaiakat ünnepelné, ha nem jelent volna meg néhány héttel az ARD német televízióban és a Sunday Times brit lapban az a leleplező dokumentum, amely szerint tömegesen doppingolnak az atlétikában, kivált az afrikai atléták. A kenyaiakkal kapcsolatban a svéd doppingszakértő, Bengts Saltin már korábban is anomáliákra hívta fel a figyelmet. Az ARD-nek nyilatkozva néhány éve elmondta, 2008 és 2010 között megfigyelték azt, hogy az európai versenyekre érkező kenyai futók vérértékei sokkal magasabbak, mint a korábbi években.

Egyértelműnek nevezte, hogy a vér valamilyen szintű manipulációjáról lehet szó esetükben. Az IAAF lényegében lesöpörte az asztalról a felvetést azzal, hogy növelték a doppingvizsgálatok számát az országban, mert a helyi szövetségnek nincs pénze a doppingellenes programra. Hogy azért valami igaza mégiscsak lehetett a svéd szakértőnek, híven bizonyítja, hogy 2013-ban és 2014-ben összesen 36 kenyai atléta akadt fenn a doppingvizsgálatokon. Sőt, tavaly egy „nagy hal” akadt horogra. Rita Jeptoo maratonfutó, a 2013-as és 2014-es bostoni és chicagói maraton győztese bukott le.

Az ARD és a Sunday Times a 2001-2012 közötti időszakban 12 ezer vérminta eredményét szerezte meg, s ezzel kapcsolatos jelentését augusztus elején tette közzé. A dokumentum alapján az említett időszak között kiosztott érmek egyharmadát állítólag gyanús mintát adó atléták szerezték meg. A vádak szerint az IAAF a titokban tartotta és nem szankcionálta a doppingvétségeket.

Nicholas Bett 400 gáton nyert FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/INTAO ZHANG

Nicholas Bett 400 gáton nyert FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/INTAO ZHANG

A beszámolók szerint leginkább Oroszország érintett a botrányban, szám szerint 415 orosz atléta. A vizsgált időszakban begyűjtött olimpiai, illetve világbajnoki érmek 80 százalékát hírek szerint gyanús doppingteszttel bíró orosz versenyzők nyerték. Ugyanakkor a kenyai atléták álltak a második helyen, már ami a gyanús eredményeket illeti. A The Sunday Times szerint 77 kenyai sportolónak volt gyanús a doppingtesztje.

Az afrikai ország a beszámoló szerint olyan amatőr módon alkalmazta a vérdoppingot, hogy az halálesetekhez is vezetett. Könnyen be lehet szerezni doppingszereket, a kenyai ellenőrzés ráadásul nagyon laza. Megszólaltatták a bostoni maraton dopping miatt eltiltott női győztesét, Rita Jeptoót, aki azt közölte, 2006 óta egyetlen alkalommal sem tesztelték vérdoppinggal.

Ha valakinek még ezek az adatok és állítások sem lennének gyanúsak, közvetlenül a pekingi világbajnokság előtt két kenyai atlétának is pozitív lett a doppingtesztje. Koki Manungát és Joyce Zakaryt már fel is függesztették, közölte a Nemzetközi Atlétikai Szövetség. A két futónőt a vb előtt, augusztus 20-án és 21-én tesztelték. Zakary egyébként 400 méteren kenyai csúcstartó, s amikor elérte rekordját, csodálkozását fejezte ki, hogy ilyen gyorsan képes futni...

Az ARD már a világbajnokság során készített beszámolójában azt is közölte, hogy a kenyaiak egy meglehetősen egyszerű, de hatékony módszerrel játszották ki az ellenőrzéseket: előre értesítették őket a közelgő vizsgálatról. A már visszavonult, s azóta atlétákkal foglalkozó Firmin Kiplagat Kipchoge azt állította, hogy néhány ellenőr felhívta az atlétákat, hogy értesítse őket érkezéséről, s amennyiben az időpont nem felelt meg nekik, újakat egyeztetett velük.

Vagyis a doppingellenőrök kivételeztek a kenyaiakkal. A szabályok szerint ugyanis a sportolóknak holléti nyilvántartást kell vezetniük, s az ellenőrök a megadott információ alapján tudják váratlanul felkeresni őket, a versenyzőknek pedig rendelkezésre kell állniuk. A pozitív eredményeket mindemellett több sportági vezető bizonyos juttatás fejében hajlandó volt eltüntetni.

A pekingi világbajnokságon a kenyai atléták időként döbbenetes eredményeket értek el. Különösen a gerelyhajító Julius Yego története volt hihetetlen, hiszen az afrikai államról eddig nem tudhattuk, hogy a gerelyvetők nagyhatalma lenne. Yego eddig csak afrikai versenyeken tündökölt, de tény, hogy tavaly Glasgowban ő nyerte meg a Nemzetközösségi Játékokat. Ugyanakkor ha végignézünk az eredményein, még a skót fővárosban is csak 83,87 méterrel lett első, s a tavalyi évben a legjobb eredménye az Afrikai Bajnokságon elért 84,72 méter volt. Hol voltak ezek a Pekingben világbajnoki aranyat érő 92,72 métertől?... Júniusban, Rómában egyébként 87,71 méterre volt képes, tehát ehhez képest is öt métert javított legjobbján. Maradjunk annyiban, nem akármilyen fejlődés.

Meglepetést keltett Nicholas Bett is. Az 1992-es születésű atléta nyerte meg a 400 méteres gátfutás fináléját. Előtte kenyai még sosem diadalmaskodott 800 méternél rövidebb számban vb-n. 2011-ben harmadik lett a kenyai bajnokságon, a 2012-es szezont viszont szinte teljes egészében kihagyta sérülése miatt. 2013-ban 49,70-re javította addigi legjobbját. A 2014-es Nemzetközösségi Játékokon a döntőbe sem sikerült bejutnia. Tavalyi legjobbja 49,03 volt, amit egy afrikai versenyen ért el. Bett aztán megtáltosodott a 2015-ös évben. A kenyai bajnokságon óriási egyéni csúcsot, futott 48,29 másodperccel, ennek köszönhette, hogy a vb-n is indulhatott. Itt aztán egészen bámulatos módon, 47,79-re volt képes. Ez sem akármilyen javulás rövid idő alatt.

A német Spiegel szerint Kenya fővárosában, Nairobiban doppinglaboratórium működik. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA) azonban nem hatják meg ezek a híresztelések. A szervezet igazgatója, Craig Reedle azt közölte, hogy a kenyaiak ügyébe nem akarnak beavatkozni, az ottani hatóságok „tudják, mi a dolguk”. Sokatmondó a 3000 méter korábbi világbajnoka, Moses Kiptanui interjúja, amelyet a L’Équipe-nek adott. Mint mondta, már nincs kedve megnézni a hazai atlétikai versenyeket, mert nem lehet tudni, ki tiszta s ki nem…