Balog Zoltán;tanévnyitó;

2015-09-01 08:09:00

Másképp süt

Tudjuk, persze, a nap is másképp süt 2010. április 25. óta. A rendszerváltás és az öt évvel ezelőtti választások közötti időszak egy "átmeneti" kor volt csupán, hiszen "a magyarok ezt a rendszerváltás nevű dolgot se kiköpni, se lenyelni nem tudják". Csak rágódunk rajta, teszem már én hozzá.

Szóval mióta a nap is másképp süt, a dolgok is a helyükre kerültek. Az átmeneti korszakból NER, a Magyar Köztársaságból Magyarország, az alkotmányból meg alaptörvény lett. Lehetne még sorolni, az én kedvencem például az új alkotmánybíróság, amelynek új elnöke szerint válság idején "a hatalmi ágak viszonya egyre inkább az együttműködés elvein alapul". Nem kerültek rossz helyre az állami iskolák sem, a szép nevű Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), amely a még szebb nevű Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozik, Marekné Pintér Aranka és a tankerületi igazgatók közös munkájának eredményeként kialakította az egységes fenntartói gyakorlatot. Aranka ezután távozott - Rózsával együtt -, most a rendszer finomítása zajlik. Csakis ennek tudható be, hogy a KLIK-kel minden pedagógus, szülő és gyermek elégedett.

Talán csak Balog Zoltán nem az, ő ugyanis vasárnap, a VI. Nemzeti Tanévnyitón (!) azt találta mondani, hogy a szülőket még a jelenleginél jobban be kell vonni abba a párbeszédbe, amely arról szól, hogy milyen legyen, hogyan változzon a magyar iskola, az iskolarendszer. Példát is mondott: "mikor kezdődjön, mikor végződjön a nyári szünet", mit kínáljon a szünet a tanulóknak. Sőt, akár a tanár-diák viszonyról is kifejthetik véleményüket a szülők, de ez már szerintem Balogtól is túlzás; nagyon másképp süthetett a nap a hétvégén a VI. Nemzeti Tanévnyitón. Ezt bizonyítja, hogy az emberi erőforrások minisztere ismét beígérte a 40 százalékos tanári béremelést, ami persze nemcsak fizetésemelésről szól, hanem arról, hogy egységes rendszerben, "a minőséget ellenőrizve lehet majd tanítani".

A dolgok tehát is itt a helyükre kerültek, fölösleges a szót szaporítani, az átmeneti korszak után a közoktatásban is elérkezett az egységes rendszer új korszaka. Jól mutatja e korszak újdonságát, hogy 2010-től eredezteti magát, másképp nem jönne ki a VI. Nemzeti Tanévnyitó sorszáma. Pedig 2010-ben még nem volt KLIK - van, aki emlékszik még ezekre az sötét időkre? -, sőt Balog sem volt erőforrás miniszter, Czunyinéról pedig legfeljebb a Komárom megyeiek hallottak, sokan ma is a Hoffmann Rózsa-hasonmásverseny győztesének (© Magyar Narancs) tartják.

És tényleg, az új korszak 2010-ben elkezdődött. "A mostani tanévkezdés új történelmi korszakot nyit meg a magyar társadalomban és a magyar oktatási rendszerben is" - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár 2010 szeptember 1-jén. Hiába, a nap akkor is másképp sütött.