halott migránsok;

Halott menekültek - Előzetesben az ötödik embercsempész

Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság a 71 menekült halálát okozó bűncselekmény miatt őrizetbe vett ötödik embercsempész előzetes letartóztatását is kedden.

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője tájékoztatása szerint a bolgár gyanúsított - a már előzetes letartóztatásba helyezett társaival együtt - közreműködött 71 harmadik állambeli állampolgárnak a magyar-szerb határszakasz közeléből Magyarországon keresztül Ausztriába szállításában.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

MTI Fotó: Ujvári Sándor

 A bíróság álláspontja szerint a 24 éves férfi megalapozottan gyanúsítható bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettével. A szóvivő közölte: a szombatinál lényegesen szerényebb sajtóérdeklődés mellett, ám sokkal hosszabb ideig, több mint két órán át tartó zárt tárgyalás végén Zsebők Krisztina bíró a határozat indokolásában kifejtette, hogy a gyanúsított esetében - társaihoz hasonlóan - tartani kell a szökés, elrejtőzés, az eljárás jogellenes befolyásolása és a bűnismétlés veszélyétől is.

Sárközy Szabolcs jelezte: az előzetes letartóztatást egy hónapra rendelte el a Kecskeméti Járásbíróság. Az MTI-nek nyilatkozva a szóvivő elmondta, hogy a tárgyalásról már bilincsben elvezetett gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be a döntés ellen. Csütörtökön a délelőtti órákban az osztrák A4-es autópályán egy teherautóban fedezték fel a holttesteket. A 71 migráns feltehetően Szíriából érkezett, halálukat valószínűleg fulladás okozta.

A magyar hatóságok a szerb határ közelében még aznap elfogtak négy gyanúsítottat: egy 27 éves afgán, valamint egy 29, egy 30 és egy 50 éves bolgár férfit. A szombat este elfogott bolgár férfi az ügy ötödik gyanúsítottja. A Kecskeméti Járásbíróság szombaton helyezte előzetes letartóztatásba a már korábban őrizetbe vett embercsempészeket. Az embercsempészés bűntettét 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a törvény, azonban ha bűnszervezetben követik el, 2-16 évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.