rendőrség;menekültek;migráció;Országgyűlés;fegyverhasználat;honvédség;törvénymódosítás;

2015-09-01 21:38:00

Jobbikos áldást kaphat a Fidesz

Gumilövedék, könnygázgránát, és tömegoszlató eszközök mellett testi sérülés okozására alkalmas fegyvert is használhatnak a katonák, ha az Országgyűlés pénteken sürgős eljárásban módosítja a honvédelmi és a honvédek jogállásáról szóló törvényt. A Fidesz által benyújtott javaslat azt azért előírja, hogy a fegyver használata "a másképpen el nem hárítható személy elleni életet vagy testi épséget súlyosan veszélyeztető támadás kivételével nem irányulhat az emberi élet kioltására."


Molnár: a kormánypárt végtelenül leegyszerűsít

Sajnálatos, hogy a Fidesz végtelenül leegyszerűsít és mindent pártpolitikai kérdésként kezel. Előre tudják, hogy aki nem támogatja a kormánypártok által múlt pénteken beterjesztett javaslatokat, azokat bevándorlópártinak, nemzetellenesnek titulálják majd, pedig ezek a törvényjavaslatok sem jogi, sem szakmai értelemben nem vállalhatóak. Erről Molnár Zsolt beszélt lapunknak kedden, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottságának együttes ülése után. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke szerint a javaslatok az alaptörvénybe, a Genfi egyezménybe, nemzetközi és uniós jogelvekbe ütköznek. Szakmailag tekintve pedig a honvédség olyan típusú bevetése, amit a Fidesz akar, hibának minősül. A katonákat nem erre képezték, nem ez a feladatuk. Molnár számára az is elfogadhatatlan és jogsértő, hogy a rendőrség hivatalos határozat nélkül bárki lakásába bemehet, ezek nem a migrációs kérdéshez tartoznak. A menekültkérelmek statáriális, irreálisan gyors elbírálása szintén jogot sért, ezeket Európa nem nézheti el.

Az MSZP természetesen tudja, hogy a bevándorlás Magyarországon és egész Európában nagy kihívás, valós probléma, a schengeni határ megvédése sem csak az ország, hanem az Unió érdeke, ezért ha a kormány visszavonja ezeket a törvényjavaslatokat, a szocialista párt akár kész lenne a helyzet megoldásáról tárgyalni - fogalmazott a bizottsági elnök. Ehhez viszont az ellenzéki politikus szerint az kell, hogy a jogállami keretek megőrzése mindenki számára fontos legyen.

A keddi együttes ülésen Molnár szerint a kormány mondta a magáét. Trócsányi László igazságügyi miniszter nem tudta megvédeni a kabinet és a Fidesz jogi álláspontját. Lázár János kancelláriaminiszter ott követett el hibát, hogy bár többé-kevésbé a valóságnak megfelelően mutatta be, mi történik Európában, azt viszont ebből nem tudta levezetni, miért kell a honvédséget tankokkal, fegyverrel a határra vezényelni, miért utasítják a katonákat arra, hogy házkutassanak, forgalmat irányítsanak. Csúsztat, hisztériakeltésre használja a menekültügyet és megint egypárti megoldást akar a Fidesz, összegezte Molnár, hozzátéve, a kormánypárt ismét a "saját feje után megy", az ellenzék semmilyen nyitottságot nem tapasztal.

Az országnak tartósan fennálló népvándorlási krízisre kell felkészülnie - ecsetelte Lázár az együttes ülésen, aminek összehívását maga javasolta. A Miniszterelnökség vezetője arra figyelmeztetett, hogy további milliók indulhatnak még útnak Európa felé, amire Magyarországnak és az európai közösségnek is fel kell készülnie. A helyzetért az Európai Bizottság baloldali politikáját vádolta, amely szerint bárkit be lehet engedni az unió területére. Közölte, az Európai Unió csődöt mondott a helyzet kezelésében, maga jelenti a problémát, képtelen megvédeni saját határait. Ezzel szemben a magyar kormány álláspontja, hogy mindenki csak szabályozott, ellenőrzött keretek között léphet be az országba, ez nem választható, ez kötelezettség. Lázár szerint Magyarország korábban is hősiesen helytállt a politikai vagy vallási üldözöttek segítésében. Hozzátette, hogy aki azonban visszaél ezzel, politikai menekültként, de az európai és a magyar jogot nem tisztelve akar átjutni a magyar határon, "azoknak itt nincs helye". Beszélt arról, hogy a kormány hármas védelmet épít ki, az első, a fizikai védelem, a kerítés, a második a határőrizet megerősítése a rendőrséggel, katonasággal, a harmadik pedig a jogi védelem. Az első kettő részben már teljesült, a jogiról pedig pénteken dönt a Ház. A miniszter szerint a törvénymódosításokkal nem sértenek uniós, illetve nemzetközi jogot. Ha Magyarország nem védi meg határait, kiszorulunk a schengeni övezetből, mert az osztrákok meg fogják védeni a magukét. Egy bizalmas, de nem titkos osztrák intézkedési tervre hivatkozva Lázár azt mondta: nyugati szomszédunknál arra készülnek, hogy visszaállítják a határellenőrzést, az osztrák hadsereget a határhoz vezényelhetik, illetve lassíthatják vagy akár teljesen fel is függeszthetik a menekültügyi eljárásokat. A vs.hu osztrák forrása nem cáfolta a dokumentum létét, és azt sem, hogy az osztrák kormány valóban tárgyal a hadsereg bevetésének lehetőségéről valamint a menekültkérelmek befogadásának lassításáról.

Fegyvertelen tömeg fegyverrel való oszlatását a honvédelmi törvény módosítása sem fogja megengedni. Ezt már Hende Csaba honvédelmi miniszter üzente a közvéleménynek az együttes ülésről. A tárcavezető szerint, ha a helyzet úgy kívánja, és a kormány, illetve az Országgyűlés jóváhagyja, számos pluszfeladatot vállalnak a katonák a déli határszakasz védelmében, így őrzés-védelmi, logisztikai, egészségügyi-járványügyi feladatok ellátására is be lehet őket vetni. Emellett bevethetnek pilóta nélküli légi felderítő eszközöket, segíthetik a migránsok nyilvántartásba vételét, vállalhatnak légtér-ellenőrzési és humanitárius feladatokat, és ha szükséges, tolmácsokkal is közreműködnek.

Az ülésen több mint húsz állami vezető jelent meg, mások mellett ott volt Kontrát Károly és Tasnádi László, a Belügyminisztérium államtitkára, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök, Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója, Hajdu János, a TEK főigazgatója, valamint a katonai és polgári titkosszolgálatok vezetői.

Európa-kalifátust vizionál Rogán

Rogán Antal nem szeretné, hogy unokái az "Európai Egyesült Kalifátusban" éljenek. A Fidesz frakcióvezetője szerint mára egyértelművé vált, hogy megbukott az Unió bevándorláspolitikája, ha ugyanis az európai uniós határországok nem védik meg a határokat, akkor maga Schengen, az EU-n belüli szabad mozgás kerül veszélybe. Ezért kell felhatalmaznia az Országgyűlésnek a kormányt arra, hogy Magyarország minden szükséges eszközzel meg tudja védeni a határait. A kormánypárti politikus a Magyar Időknek, a volt Napi Gazdaságnak adott keddi interjújában arról beszélt, ha a kormány elrendeli, a honvédség is mozgósítható lesz. Csak "jogászkodás" az a vélemény (amit a honvédelmi miniszter a katonaság bevetésével kapcsolatban fogalmazott meg), miszerint szükség lenne az alaptörvény módosítására. Rogán azt is elmondta, Magyarország csak azoknak a kérelmeit fogadja el, akik erre valóban jogosultak. Aki olyan biztonságos országból érkezik, mint Szerbia, az nem számíthat rá, hogy átengedik.

„Orbán politikájának hibája az egész”
A budapesti Keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatokat - közölte a pályaudvari hangosbemondó kedden nem sokkal 9 óra után. Mindenkit felszólítottak, hogy hagyják el az épületet. A menekültek demonstrálni kezdtek a kiürítés miatt, jelszavakat skandálva azt követelték, hogy engedjék őket továbbutazni Németországba. Időközben a Bécsbe tartó RailJet migránsok nélkül indult el, a menekülteknek továbbra is csak annyit mondtak, hogy zárva a pályaudvar, csak azok mehetnek be a Keletibe, akik papírokkal igazolni tudják, hogy európai állampolgárok.
"We want to go" – skandálták a menekültek még kora délelőtt is a budapesti Keleti pályaudvaron. Nem csak ez volt a jelmondatuk, többek között „Merkel-Merkel” és „Germany-Germany” is szerepelt a repertoárban. Egy szír menekülttel való beszélgetésből kiderült: semmiféle atrocitást nem szeretnének, csupán a családjával megvették az érvényes jegyeket és nem engedik be őket a vonatokhoz. Azt azonban elismerte, hogy ha ez az állapot sokáig tart, sokan elveszthetik a fejüket.
A tüntetők az első pár órában még szervezetlennek tűntek, fájdalmas arccal emelték többen az égbe érvényes jegyüket, majd a tömeg élére vezéralakok álltak, akik szabályosan vezényelték a fent említett jelszavakat. A tranzitzónákban is kezdett kialakulni a káosz, hiszen láthatóan az itt rekedt békés menekültek teljesen megtöltötték azokat.
Késő délután se változott sokat a helyzet. A menekültek még mindig jelentős létszámban ültek a főbejárat előtt, amit teljesen lezártak a rendőrök. Még mindig hallatszott egy - egy „Germany-Germany” felkiáltás, de érezhetően egyre lankadt a lelkesedés.
Orbán politikájának hibája az egész – legalábbis egy civil segítő szerint, aki vizet osztogatott a tranzitzónában. Egyértelmű, miért nem akarják továbbengedni a szerencsétleneket, a főváros és a kormány nem szeretné, hogy boldogan továbbmehessenek hazánkból, mert akkor még többen jönnének, de láthatja ön is, semmi atrocitás nem történik – folytatta.
Sajnos a mi hazánkban szintén tapasztalható az, hogy a szélsőséges eszmék jelen vannak a kormányon is – mondta egy angol turista, aki nyaralását megszakítva jött ki a Keletihez, hogy segítsen. Azt is hozzátette, hogy ilyen állapotokat viszont Angliában még nem látott. Embertelennek nevezte, hogy a kormány hagyja, hogy pár éves kisgyermekek aludjanak a lépcsőkön.
Este is sokan tüntettek a pályaudvar előtt, a MÁV délutáni közleménye szerint már újraindult a vonatforgalom, viszont a hatóságok csak a megfelelő úti okmánnyal és - szükség esetén - vízummal rendelkezőket engedik felszállni a Nyugat-Európába közlekedő vonatokra.
MÁV: jegyet csak útlevéllel
Csak érvényes vízummal engedik felszállni a bevándorlókat, akik a Keletiből a Németországba tartó vonaton akarnak utazni. Ezt erősítette meg Lázár János az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának összevont ülésén. Hétfőn, amikor már tarthatatlanná vált a helyzet, vízum nélkül indulhattak el a Németországba tartó emberek. Akkor tömegjelenetek alakultak ki a RailJeten, de a vonatok befutottak Bécsbe, és az egyik elért Münchenbe is. Az kérdés, hogy mit tekinthetünk érvényes úti okmánynak. Ha nagyon megengedőek lennénk, azt is mondhatnánk, hogy egy vonatjegy, de inkább az valószínű, hogy útlevél és vízum is szükséges az utazáshoz. Az már másik kérdés, hogy Magyarországon egy, a zöldhatáron át érkezett bevándorló miképp kaphatna vízumot, hiszen a vízum kiadása azonnal legálissá tenné az országba való belépését.
Zoltai Ákos