MI, a hazaáruló

Két gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség a Semmelweis Egyetemen kirobbant csalási botránnyal kapcsolatban

A nyomozás az egyetem egyik korábbi szervezeti egységének működését és annak volt vezetőit érinti. A történtek miatt szervezeti átalakítások is történtek.

A katasztrófavédelem szerint kedden 30 százalékkal nőtt a betegforgalom a kórházak traumatológiai osztályain

A sürgősségi ellátásban pedig – egy átlagos januári naphoz képest – 10 százalékkal.

A kormányhivatali vizsgálat lezárult, a rendőrségi eljárás még tart a nagykanizsai iskolai rosszullétek ügyében

Utóbbi foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt zajlik.

A nagykanizsai Kőrösi-iskola - Korábbi felvétel

Valaki a Duna közepén, a jégen álldogált a Margit híd alatt

Nem tudni, mi volt a szándéka, de meglehetősen veszélyesnek tűnt, amit csinált. 

Hajózási zárlatot rendeltek el a kishajókra, a vízi sporteszközökre és a csónakokra

A BRFK közzétette, hogy kik mentesülnek a korlátozás alól.

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Kósa Lajos távoli rokonának válságba került agrárcége ügyében

Sajtóinformációk szerint a csőd szélére jutott Bászna Gabona Zrt. tízmilliárdokkal tartozik gazdáknak.

Elkezdett befagyni a Duna, a jégre menni tilos és életveszélyes

A rendőrség arra figyelmeztet, hogy a parti jégtáblák is rendkívül élesek és balesetveszélyesek.

A Duna és a Lánchíd a behavazott Budapesten 2026. január 8-án

Kutason és Kurdon is kihűlés közeli állapotba került embert mentettek meg, a mentőszolgálat kéri, hogy figyeljünk egymásra

Az extrém hideg nemcsak a szabadban élőket veszélyezteti, komoly kockázatot jelent mindazok számára is, akik fűtetlen vagy gyengén fűtött lakásban élnek.

Lezárta a vizsgálatot a rendőrség a Fidesz nyíregyházi jelöltjének vadászbalesete ügyében

Polgári András a két ünnep között Újfehértón lőtte lábon magát sörétes fegyverével.

Polgári András - Korábbi felvétel

Alighogy megszűnt egy eljárás Ruszin-Szendi Romulusz ellen, újabbat közölt a rendőrség

Pont most vettek elő egy, a kormánypropaganda által felfújt szeptemberi esetet.

Pénzbírságot kapott a hatvanpusztai vagyonőr, aki nekiment Hadházy Ákos autójának

Bár a hatóságok szerint bűncselekmény nem történt, a balesetért egyértelműen a férfi a felelős.

Halálra késeltek Miskolcon egy 16 éves fiút

A rendőrök rövid idő alatt elfogták a 17 éves gyanúsítottat, aki a kihallgatásán beismerő vallomást tett.

Az elkövetéshez használt fegyver

Testi sértés, rablás és pirotechnikai eszközök miatt is intézkedtek szilveszter éjszaka Budapesten a rendőrök

Összesen 673 gépjármű-ellenőrzést hajtottak végre, az alkoholszonda 9 esetben adott pozitív jelzést. Négy körözöttet is elfogtak.

Puzsér Róbert házibulijánál razziázott a rendőrség, igazoltatták az összejövetelről távozókat

Átkutatták a ruhájukat , sőt, volt olyan is, akit már a taxiból szállítottak ki a publicista elmondása alapján. Az egyik résztvevő, Farkas Attila Márton szerint drogot kerestek, de nem találtak semmit. A rendőrség nem árulja el, hogy milyen bűncselekmény gyanúja merült fel.

30 millió eurós zsákmánnyal távoztak a német történelem legnagyobb bankrablói

A gelsenkircheni kasszafúrók 2500 ügyfelet rövidíthettek meg hétfőre virradóra, amikor csaknem 3200 széfet, a trezorok 95 százalékát feltörték.

Kihallgatták a nyírlugosi orvvadászt, akiért a TEK kommandósait kellett kivezényelni

Társa önként jelentkezett a rendőrségen.

Képünk illusztráció

Holttestet talált egy tokaji túrázó, egy férfi önkezével vetett véget az életének

A rendőrség  segítséget kér, egyelőre nem sikerült azonosítani az elhunytat.

„23 vagyok, ti nyomorultak” - kommentelte Bíró Martin a körözéséről szóló poszt alá, ahol 22 évesként tüntették fel

Garázdaságért keresik több mint egy éve.

Képünk illusztráció

Mellkason szúrtak egy 15 éves lányt a VI. kerületben

A súlyosan sérült fiatalt rohamkocsival vitték kórházba. A rendőrök három embert elfogtak.

Kirúgták a soproni gyermekotthon egyik dolgozóját, aki sötét szobába zárta az óvodásokat és a hajukat rángatta

A bántalmazások miatt büntetőeljárás indult.

Eltűnt három lány egy vértesszőlősi lakásotthonból

Keresi őket a rendőrség.

Meggyilkolták a világhírű filmrendezőt, Rob Reinert és a feleségét Los Angelesben

A saját otthonukban szúrták le őket. Egy családtag kihallgatása folyamatban van.

Rob Reiner és felesége, Michele Singer

Megerősíti a járőrözést a londoni rendőrség a zsidó intézményeknél

A Scotland Yard közölte, nincs olyan információ, amely szerint a Sydney-ben elkövetett terrortámadás és a londoni fenyegetettségi szint között kapcsolat lenne, de ennek ellenére fokozza a jelenlétét.

Rendőrök hanuka ünnepén a londoni Islingtonban 2025. december 14-én

Korrupt buszvezetőket és jegyellenőröket fogtak el a rendőrök Egerben és Pásztón

Feltehetően a Volán-járatokon tevékenykedhetett az a tíz alkalmazott, akiken csütörtökön ütöttek rajta. Vesztegetés miatt két gyanúsítottat őrizetbe is vettek. 

Vádemelési javaslattal zárta a rendőrség a Budapest Pride miatt indított nyomozást Karácsony Gergely ellen

A rendszer eljutott a végső töréspontig – állapította meg a főpolgármester.

Karácsony Gergely a Budapest Büszkeség Meneten június 28-án.

Ügyvédkör: Nemcsak szakmailag inkompatibilis, hanem jogilag is aggályos a javítóintézetek rendőrségi irányítás alá helyezése

A rendészeti, közbiztonsági és bűnüldözési feladatokra képzett állomány egyszerűen nem rendelkezik azokkal a pedagógiai, pszichológiai és gyermekvédelmi kompetenciákkal, amelyek nélkülözhetetlenek a javítóintézeti nevelés eredményes működéséhez – hangsúlyozza a szervezet.

A Szőlő utcai javítóintézet  december 9-én.

Nyomoz a rendőrség a XIII. kerületi tömeges ételmérgezés ügyében

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával.

Nem mi...

Berúgva is unatkozott Gergő, ezért felhívta a 112-t azzal, hogy baltás tömegverekedés van egy hajléktalanszállón

De nem volt.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang