menekültek;Gyurcsány;lelkiismeret;

Budapest -2015 szeptember 3 - Egy menekültet ápolnak a mentők a pályaudvaron Fotó: Matt Cardy / Getty Images

- Gyurcsány: az emberek a saját lelkiismeretükre hallgassanak!

Gyurcsány Ferenc szerint a kormány menekültügy megoldására tervezett lépései embertelenek, értelmetlenek, azokat a Demokratikus Koalíció nem támogatja, és tiltakoznak ellenük. A volt kormányfő budapesti sajtótájékoztatóján utalva a Bicskénél kialakult helyzetre azt mondta: az a negyvenes évek retorikáját idézi, megtévesztik az embereket, gorombán, bűnözőként bánnak velük, s elhazudják mi a valódi szándékuk. 

Sajnálatának adott hangot, hogy a magyar demokratikus pantheonban helyet szerezni semmiképpen nem képes miniszterelnökök sorába lépett be Orbán Viktor. Értékelése szerint a kormányfő fél attól, hogy megroppan ennek a nemzetnek a gerince néhány száz embertől. Én nem félek tőle - jelentette ki. 

Jelezte: támogatja a kötelező kvótarendszert, és megvalósíthatónak látta néhány száz, vagy ezer menekült befogadását.
Arra biztatta az állampolgárok vetkőzzék le félelmeiket, és segítsenek a menekülteken, a lelkiismeretükre és ne az Orbán-kormány embertelen törvényeire hallgassanak. Hozzátette: a civil segítők nélkül az így is kaotikus rendszer már rég összeomlott volna.

Szóvá tette ugyanakkor, hogy a pályaudvarokon nem lehet találkozni a nagy történelmi egyházak karitatív szervezeteivel, a Vöröskereszt segítőivel. Muszáj irgalommal fordulni ezen emberek felé, muszáj nekik segíteni - hangoztatta. Kitért arra is, hogy a helyzet valószínűleg hónapokig, akár évekig eltarthat, és közben "kormányozni is kellene". Hónapok óta a kabinet értelmezhető kormányzati cselekvést nem mutat, amit pedig a menekültügy terén mutat, az maga a dráma - tette hozzá Gyurcsány Ferenc, aki szerint sokkal többet kellene a nemzetközi segélyezés támogatására is fordítani.

Bicskénél megállították a Keleti pályaudvarról indult vonatot, a rendőrök kisebb csoportokban buszokhoz akarták kísérni a menekülteket, hogy a bicskei befogadóállomásra szállíthassák őket. Tolmács segítségével tájékoztatták a menekülteket, hogy érvényes okmányok nélkül nem tudnak továbbutazni, a bicskei táborban ugyanakkor étellel és szállással várják őket. A migránsokat megpróbálták buszokhoz terelni, azonban ez nem járt sikerrel, mert a síneket a pályaudvar előtti parkolóval összekötő aluljáróból nem mentek fel és azt skandálták, hogy "No camp!",  nem akarnak a táborba menni. Sokan visszaszálltak a vonatra. Egy férfi és egy nő a gyerekével a sínekre vetette magát.