Előfizetés

Magyar-román - Sportszerű buzdítást kérnek

Publikálás dátuma
2015.09.03. 19:21
MTI Fotó: Illyés Tibor
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai videóüzenetben sportszerű buzdítást kérnek a szurkolóktól a pénteki, románok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. A nemzeti együttes vezéregyéniségei azért is hangsúlyozták a sportszerűséget, mivel fennáll a veszélye annak, hogy kirívó fegyelmi vétség esetén októberben a következő, Feröer-szigetek elleni tétmérkőzést zárt kapuk mögött kellene megrendezni.

Az európai szövetség (UEFA) a románok elleni, tavaly őszi Eb-selejtezőn történt rasszista megnyilvánulások miatt szektorbezárással sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ). Az UEFA fegyelmi szabályzata szerint az öt éven belül elkövetett újabb hasonló vétség automatikusan stadionbezárást von maga után, vagyis a pénteki budapesti mérkőzésen a szurkolók az ellenfél szidalmazása, továbbá bármilyen diszkriminatív, rasszista, politikai vagy ideológiai megnyilvánulás esetén azt kockáztatják, hogy a sorozat utolsó hazai találkozóján nem lehetnek ott a lelátókon.

Az UEFA szigorúan jár el minden tagszövetséggel szemben a szurkolói kihágásokkal kapcsolatban. Fegyelmi bizottsága például nemrégiben a horvát válogatott által megszerzett pontokból egyet levont, a következő két hazai tétmérkőzését pedig zárt kapuk mögött rendezik.

A Romániát gyalázó rigmusok, a "cigányozás" és más kirekesztő magatartás esetén újabb súlyos büntetést szabna ki az UEFA, a játékosok ezért kérik a szurkolókat, hogy segítsék a csapatot, álljanak mellettük az esetleges nehezebb időszakban is, de kerüljenek minden olyan megnyilvánulást, amely súlyos következményekkel járna.

A magyar válogatott pénteken 20.45-től fontos Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést játszik a csoportban éllovas Románia ellen a Groupama Arénában. A stadionban 21 ezren buzdítják majd a csapatot, ami a futballisták szerint óriási segítség lehet, de kizárólag abban az esetben, ha a szurkolás végig sportszerű marad.

Halott szír kisfiú - Sírva fakadt a kormányfő a kép láttán

Publikálás dátuma
2015.09.03. 18:58
Ő még él - Egy síró szíriai kisfiú, apjával a görög/macedón határon Fotó: Win McNamee / Getty Images
 Nicola Sturgeon a skót parlamentben, a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok csütörtöki órájában kijelentette: sírva fakadt, amikor meglátta a török tengerparton holtan talált menekült gyermek fotóját, amely bejárta a világsajtót.

A skót kormányfő szerint a kisfiú halála nem elszigetelt tragédia, több ezernyi más emberélet is végveszélyben van, és sorsuk nem valaki más felelőssége, hanem mindannyian felelősek vagyunk értük. Nicola Sturgeon az edinburghi parlamentben kijelentette: éppen ezért nagyon dühösen szemléli a brit kormány hozzáállását a menekültválsághoz, főleg azt, ahogy David Cameron egyszerűen átsétál az utca másik oldalára, amikor a válsággal szembesül.

A skót miniszterelnök leszögezte: Skócia a maga részéről készen áll arra, hogy menedéket kínáljon a segítségre szoruló menekülteknek. Sturgeon bejelentette azt is, hogy pénteken megbeszélést tart a Skóciában működő humanitárius szervezetek, egyházak és önkormányzatok vezetőivel a menekültválságra adandó válaszlépésekről. Leszögezte: Skócia minden tőle telhetőt megtesz a válsághelyzet enyhítéséért.

A brit kormány egyelőre 500 szíriai menekült befogadására vállalt kötelezettséget, jóval kevesebbre, mint más nagy EU-tagállamok. Londont emiatt német részről is komoly bírálat érte a héten.

Stephan Mayer, a Bundestag tagja, a bajor CSU belügyi kérdésekért felelős szakpolitikusa a The Times című tekintélyes konzervatív brit lapnak nyilatkozva gyakorlatilag megfenyegette a brit kormányt, hogy ha Nagy-Britannia nem vállal méltányos részt az Európai Unióba érkező menekültek befogadásából, akkor Berlin nem fogja támogatni Londont az általa igényelt EU-reformokról szóló tárgyalásokon.

A befolyásos kormánypárti német politikus szerint ha a brit kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a menekültek befogadásával járó terhek megosztásának kérdésében nem a klub tagja, az károsíthatja bizonyos mértékig a kétoldalú brit-német kapcsolatokat, és így nyilvánvalóan annak esélyeit is, hogy siker koronázza a brit-EU viszonyrendszer átrendezéséről London által Brüsszellel tervezett tárgyalásokat.

lásd még: Szír kisfiú holtteste - Európa megrendült a látványtól