Az Erkelből nem lesz musical színház

A Magyar Állami Operaház saját produkcióban most először visz színre musicalt, mégpedig az Erkel Színházban, a West Side Storyt Novák Péter rendezi. Ókovács Szilveszter főigazgatót többek közt a rendhagyó vállalkozásról, a szokatlanul sok bemutatóról és az új Eiffel Műhelyházzal kapcsolatos elképzelésekről kérdeztük.

- Nem istenkísértés egy musicalt saját produkcióban színre vinni az Erkel Színházban? Nem tart attól, hogy ezért néhányan házon belülről is megróják majd?

- Annyi veszély biztos van benne, hogy nem fogunk tudni mindenkit leültetni, ehhez kevés a hely. Egy példa a mű számos hasznára és következményére: az Opera valamennyi zenekari művésze "beleforog", tehát összes muzsikusunk átesik egy „Bernstein-kurzuson”.

- Gondolom, azért ez a vállalkozás több operaházi zenészt inkább meglepett, mert eddig a musical-repertoárt napi szinten nem kellett gyakorolniuk.

- Izgalmas lesz számukra is kitekinteni a jobbára romantikus operarepertoárból. Ráadásul egy vérpezsdítő, a kocsijukban, az életükben jelenlévő zenei stílusról van szó. Semmiképp sem hinném, hogy teherként, inkább felüdülésként élik majd meg – az operakalandos középiskolások tomboló öröme pedig édes „zene” a füleiknek.

- A Budafoki Dohnányi Zenekar vezetőjét, Hollerung Gábort is bírálták azért, mert filmzenét és könnyűzenét is műsorra tűzött szimfonikus átiratban.

- Nincs igazuk, a legnagyobb crossover a saját életünk: tegnap láttam egy venezuelai muzsikust a Scala ajtajában (most a Simon Bolivar zenekar játszik ott), kezében a Puccinitől ki se hűlt hegedűvel, még frakkban, de fején már tüc-tüc fülhallgatóval sodródott kifelé… Ráadásul Bernstein zenéje igazán igényes, egyesével szedte össze a kései WWS-lemezfelvételre a zenészeket is. Éppúgy operai igényű mű, mint a Denevér, a Mosoly országa vagy Offenbach darabjai. Visszatérve még az első kérdésére: az arányokra vigyázni kell, az biztos, hogy nem csinálunk az Erkelből musicalszínházat. De ez nem jelenti, hogy időnként ne merészkedjünk a határterületre – ez éppen az Erkel Színház hagyományának is része.

- Jövő nyáron ezért mutatják be a Billy Elliot című musicalt Szirtes Tamás rendezésében az Erkelben?

- A Billy Elliot színrevitele azért történik, hogy ráirányítsuk a figyelmet a magyar balettképzés merítési problémáira. Akármilyen nagyszerű hely a Táncművészeti Főiskola, ha csak tizedannyian viszik oda a csemetéjüket, a szűkülő bázis kimeneti oldalán értelemszerű problémák keletkeznek, miközben a Magyar Nemzeti Balett hazai forrása ez a képzés. Billy történetével a táncos létet szeretnénk újra vonzóvá tenni a nézők számára – az eredmények pedig tíz-tizenöt év múlva érhetnek be, tehát ez hosszútávú programunk kell legyen.

- A Billy Elliot, melynek a zeneszerzője Elton John, jogainak a megszerzésével hiába nem akarnak musicalszínházat az Erkelből, mégis csak másoktól vették el a lehetőséget.

- Szirtes tanár úr volt a tippadó, és sohasem hallottam, hogy más is bemutatta volna, itt nincs versenyfutás, mint egykor a Fantomért. Ebben a darabban klasszikus balettozni is kell, márpedig történelmileg úgy alakult, hogy ez műfaj az Opera privilégiuma Magyarországon. Más is csinálhatja, de nem szokta, hisz az operáéhoz hasonlóan rendkívül költséges és tudásigényes műfajról van szó. Ugyanakkor azt nem zárom ki, hogy muzsikusok, karénekesek más színházból is bekerüljenek a nyári produkcióba, de elsősorban a sajátjainkból válogatunk.

- A West Side Story esetében nem is vetődött fel, hogy például a Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban mutassák be? A két intézménynek még a fenntartója is ugyanaz.

- Nem. Mit nyerne ettől a darab? Az Operett sem keres minket, ha operát játszik: minden évben bemutatnak egyet. Mi is a saját életünket éljük.

-Azért egyre többen gondolkodnak koprodukcióban.

- Igen, de sok hátulütője is van a dolognak. Örökösen egyeztetni kell, a tulajdonjog nem tiszta, mások a színpadméretek, át kell szabni a ruhákat egy másik kórus vagy tánckar miatt. Az Operettel egymás mellett élünk, miért játszanánk ugyanazt? Az Opera 1500-as munkatársi gárdáján belül 700 művészt alkalmaz, saját üzemeiben gyárt, saját útja van és szerintem saját jövője is, mindent képes volna, és egyre inkább képes is lesz maga előteremteni. E tekintetben is békén hagyunk másokat.

- Amikor elhatározta, hogy musicaleket is színre visz az Erkelben, konzultált előtte szakértőkkel?

- Nem. Nagykorú vagyok, és a színház is 131 éves. A döntéseket meg kell tudni hozni, aztán el kell érte vállalni a felelősséget. A kettő együtt jár, de 77 produkciót játszunk az új szezonban: a messze legnagyobb magyar kulturális intézménynek ne kelljen már restelkednie amiatt, hogy választékban gondolkodik.

- Nagyon sokan felkaptuk a fejünket, amikor meghallottuk, hogy az Operában harminchárom bemutatót terveznek a most induló évadban. Nem túlzás ez? Ennyire sok a pénzük?

- Operai viszonylatban aprópénzből élünk, amiből művészet ilyen gazdag repertoárt építeni. Az Erkel hosszú agónia után hét évig zárva volt, új produkciók nélkül nem tudnánk használni. Az nem megoldás, hogy harminc-negyvenéves foszladozó rendezések legyenek műsoron. Ez a retro romantika távol áll tőlünk, az opera ne jöjjön már ki a nézők könyökén! A repertoárcsere és -építés terepe az elmúlt, a mostani és a következő évad. Másrészt a harminchárom bemutató között vannak egyfelvonásosok, azok csak párosával-hármasával számítanak, és nem kevés kamaradarab is, több nyári produkciónk pedig bekerül a kőszínházba. Mindig elfelejtik, hogy a mienk az ország két legnagyobb színházi tere, ezért kettővel szorzandó a nagytermi premierek száma is. Egyébként a világon ez a tendencia, az emberek szeme éhes a vizualitásra, és nem akarja sokáig ugyanazt nézni. A párizsi Opera új intendánsa, Lissner 18 új nagytermi produkciót tervez a két játszóhelyen, merészebb nálunk is.

- A sok bemutató, gyorsított munkatempót is követel, és ez nem mehet a minőség rovására?

- Nem gyorsítani kell, hanem kapacitást építeni, helyet biztosítani a produkciók érésére. Júniusban egyszerre öt helyen béreltünk próbatermet, ez az áldatlan állapot arra mutat, hogy a nulla darab saját próbahelység és raktár híján tényleg kell az új műhelyház az Eiffel Csarnokban. Minden díszlet, jelmez és kellék oda kerül, 11 gyártóüzemünk is, és három próbatermet alakítunk ki benne, kettőt pedig a kiköltözők helyén, az Operaházban. A beruházás költsége 14,5 milliárd forint, ekkora fejlesztésről szóló döntés 1980 óta nem született az Opera érdekében. 2017-ben szalagot kell vágnunk.

--A harminchárom bemutatóra mennyivel van több pénzük, mint az előző évadban volt?

- Nagyon takarékosan dolgozunk. A produkciós keret akárcsak tavaly, egymilliárd forint.

-Ez azért nem annyira kevés…

- Ha húsz egész estés, nagytermi produkcióval elosztjuk, már látszik, hogy nem sok, ráadásul nekünk hatalmas színpadokra kell nagy, komoly statikával bíró díszleteket gyártanunk, évente több ezer jelmezt készítünk. Mi nemzetközi pályán, eredeti nyelven játszunk, naponta külföldi alkotókkal, énekesekkel, karmesterekkel, koreográfusokkal, akiket nyugati áron kell megfizetnünk, altatnunk, röptetnünk, különben nem jönnek el. Aki más magyar színházzal hoz minket egy lapra, torz összehasonlítást kap, az Opera egész egyszerűen másik állatfaj.

Miklósa Erika a női főszerepben

Miklósa Erika Mariát alakítja az előadásban. Az operaénekesnő szerint más hangi adottságokat igényel az opera és mást a musical. Példaként a Forma 1 és a rally versenyek közötti különbséget említette. „Mint ahogy az autóvezetés csúcsa a Forma 1 úgy a zenei műfajok tekintetében egy előadónak technikailag a legnagyobb kihívást az opera jelenti. Én a kezdetektől vállalva a sok-sok fejmosást egyfajta kalandként, kirándulásként musicalekben is énekeltem, azért, hogy kiteljesedjen a pályám, mondja az énekesnő.

De említhetném például Házy Erzsébetet, aki szintén elég széles skálán mozgó nagyszerű operaénekes volt. Mindenkinek a saját útját kell járnia, nincs, arra szabály kinek mi fér bele, mi nem.” Miklósa Erikát Novák Péter „háromdimenziós” koncepciója kifejezetten inspirálta, mely szerint az énekesnek van egy táncos alteregójuk és az „átmenetet” prózai színészek jelenítik meg.

„ Az elején nagyon izgultam, hogy mi operaénekesek megtudunk-e felelni a Péter elvárásainak, ráadásul nekünk mindegyik dimenzióban ott kell lennünk. Szerencsére a rendező dinamizmusa hamar ránk ragadt és ez mindenképp biztató előjel a bemutató előtt” – tette hozzá az énekesnő, aki azt is elmondta, hogy különösen az előadás végi prózai monológját tartja a legnagyobb feladatának, amely érinti a bevándorlás és az idegenekkel szembeni előítéletek témáját is. Arról nem is beszélve, hogy ennek az érzékenységét az aktuális események miatt nap, mint nap a saját bőrünkön is megérezhetjük.