Válasz a hadtörténésznek

Szakály Sándor hadtörténész a Népszabadság 2015.július 8-i számában a "Cikkünk nyomán" rovatban hozzászólást írt " A népbírák is tévedhettek" címmel. Ebben Bodnár Dánielnek, a Tett és Védelem Alapítvány elnökének cikkére reagált - idézem -, "aki kifejtette, hogy Hóman Bálint rehabilitálása egyúttal sanda szándékokra is rávilágít, nevezetesen Bárdossy László jogi és erkölcsi rehabilitációja felé tett lépésként lehet azt értékelni". Szakály Sándor hozzászólásának tartalmával megvalósította Bodnár Dániel előzetes feltételezését, és elindította a Bárdossy László rehabilitációjára irányuló folyamatot. Írásának alábbi mondanivalói ebben az irányban mutatnak. Maga a hozzászólás címe : "A népbírák is tévedhettek", amellyel már eleve kétségbe vonta az ítélet jogosságát. Hozzászólásában a Népbíróságok, valamint az abban közreműködő személyek 1945-1946-os tevékenységének legitimitását több megállapításával is kétségbe vonta.

További idézet Szakály Sándor írásából : "Ha valaki lépéseket tesz Bárdossy László jogi és erkölcsi rehabilitációjára, akkor majd kiderül(het), hogy miként viszonyul ehhez a mai magyar igazságszolgáltatás, amelynek az 1945-ben megindult népbíráskodás (sic!) kapcsán lenne bőven tennivalója". Tehát, a 70 évvel ezelőtti történelmi és jogi helyzetben hozott ítéletet akarja a mai, egészen más történelmi és jogi viszonyok között felülvizsgáltatni, és nyilvánvalóan korrigáltatni.
Utolsó idézet Szakály Sándor írásának befejező mondatából : "Meglátásom szerint 25 esztendővel a rendszerváltoztatás után érdemes lenne a "népbíráskodás tisztességességével" is foglalkozni, és véleményünk megfogalmazása során a tényekre is figyelmet fordítani".

Nézzük a tényeket. Bárdossy László 1922. óta folyamatosan a Horthy-rezsim Külügyminisztériumában dolgozott, különböző országokban nagykövet is volt. 1941-ben külügyminiszter lett, s e posztját megtartotta Teleki Pál öngyilkossága után is, amikor miniszterelnökké nevezték ki. Ő kezdeményezte az 1941-es embertelen 3. zsidótörvény bevezetését, végrehajtotta Jugoszlávia megtámadását, amire Teleki Pál miniszterelnök nem volt hajlandó, inkább a halálba menekült. Az 1941. június 27-i, Kassa elleni provokációs és hazug bombatámadást felhasználva, a Parlament előzetes hozzájárulása nélkül hadat üzent a Szovjetuniónak, majd 1941. decemberében az Amerikai Egyesült Államoknak is. 1942-ben, amikor már látszott, hogy Németország tervezett villámháborúja nem vált valóra, leváltották a vehemens Bárdossy Lászlót a miniszterelnökségről, és - a megváltozott helyzetnek megfelelően - a hintapolitikával kísérletező Kállai Miklóst nevezték ki.

Bárdossy László miniszterelnöksége alatt lépett be Magyarország a 2.világháborúba, és ekkor kezdődött a magyar tragédia. 1945-ben kezdődő pere folyamán 1946-ban a Népbíróság ítélete alapján háborús bűnösként végezték ki. Szakály Sándor a "népbíráskodásra" (sic!), a jogi procedúra általa vélt jogellenességére hivatkozva akarja rehabilitálni Bárdossy Lászlót. Valóban, a népbíróságok tevékenységét illetheti jogi kétely. Ezért valóban érdemes, már csak a történelmi hűség kedvéért is, eljátszani azzal a gondolattal, hogy egyik vagy másik ítélet megállja-e a helyét. Az ilyen fölülvizsgálatoz azonban oly kor kell, amelyben nem fortélyos félelem igazgat, oly kor, amelynek a hivatalos álláspontja nem eleve annak megállapítására irányul, hogy a Horthy-korszak minden létező korszakok legjobbika volt, nagy magyar fellendüléssel.

Oly kor, amelyben nem folyamatosan a fölmentést keressük saját tetteink számára, nem az alattomos kibúvókat, nem a "hát mi mást tehettünk volna, ezek nem is mi voltunk, hanem mások" szégyen teli magyarázkodását hallanánk a legmagasabb szintekről. Oly kor, amely nem eleve azzal a szándékkal akarja kezelni Bárdossy László perét, hogy a népbíróságokra hivatkozva rehabilitálhassa ezt a háborús bűnöst. Oly korra van szükség az ilyen tisztázó felülvizsgálatokhoz, amelyben "Szakály Sándor hadtörténész" nem lehetne a Veritas Történetkutató Intézet ma is funkcionáló igazgatója, miután egy évvel ezelőtt az 1941-ben Kamenyec-Podolszkijban kivégzett 17 000 zsidó deportálását "idegenrendészeti intézkedésnek" tartotta.