Olvasom a hírt: osztrák, német, angol autósok vállalták, hogy kocsikkal családokat szállítanak Ausztriába. Egy másik: két svéd lány szórakozni jött Budapestre, de amikor szembesültek azokkal az áldatlan állapotokkal, amelyek között a menekültek élnek, úgy gondolták, amíg mások szükséget szenvednek, ők nem bulizzák el a pénzüket, sőt, másokat is felkértek a világhálón, hogy segítsenek. Órák alatt 3 millió forintnyi svéd adományt gyűjtöttek. Pelenkákat, tisztálkodási szereket, gyümölcsöt, kekszet, gyógyszereket, cipőket és vizet vettek és szétosztották a rászorulók között.
Az autósok attól tartottak, hogy a hatóságok beléjük köthetnek, embercsempésznek tekinthetik őket, de vállat vontak. A rendőrség megtiltotta a svéd lányoknak, hogy ételt osszanak, de ez őket a legkevésbé sem érdekelte, vállalták akár a büntetést is. Közben megnyílt a határ, spétreakciók lettek ezek a magánakciók, de tiszteletre méltóak.
Erdő Péter bíboros nem gondolta úgy , hogy az egyházak megnyithatnák a kapuikat a menekültek előtt, mert „nem keveredhetnek embercsempészet vádjába”. Aztán megszólalt Ferenc pápa - nem állami, emberiességi törvényre -, az evangéliumra hivatkozott: kérte a plébániákat, fogadjanak be egy-egy menekült családot. Nem kellett egyházfői intenció, Pannonhalmán Várszegi főapát már előbb kinyittatta a kapukat azok előtt, akik kopogtattak. Volt közöttük két 12 év körüli fiú is, akik egyedül indultak neki Szíriából. Az apát odavitte a gyerekeket a telefonhoz, nyugtassák meg aggódó szüleiket, hogy jól vannak…
Megkésett, de szívet melengető emberi gesztus volt ez is.
