A hitelezés hitele

A pénzügyi válságok nem a 20. vagy a 21. század teremtményei, már a 19-ikben is előfordultak, mégpedig szép számmal. Több évszázadnyi idő állt a pénzintézetek rendelkezésére, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott helyzethez. Arra azonban idejekorán rájöttek, hogy nem a hitelezés visszafogása a megfelelő recept a krízis orvoslására. Még akkor sem, ha ez lenne a legkézenfekvőbb megoldás.

A központi bankok mintájául szolgáló Bank of England már 1866-ban arról döntött, hogy mint végső hitelező beavatkozik folyamatokba. Azóta ez a módszer általánossá vált a nemzeti bankok körében. Valljuk be őszintén, váltakozó sikerrel. Kicsit elaltatta a figyelmet, hogy egy teljes közgazdász generációnak nem kellett érdemben foglalkoznia a kérdéssel, hiszen gyakorlatilag a 1933 és 1973 közötti időszak gazdasági válságok nélkül pergett le az idő rokkáján. Magyarország - a tervgazdaság által erősen letompított olajválságok szemléletfordító hatásától eltekintve -, lényegében megúszta minden jelentősebb pénzügyi krízis rombolását, a bankok hitelezési hajlandósága 2008-ig töretlen maradt. A kockázatkezelésben és az adósminősítésben történtek ugyan finomhangolásnak minősülő módosulások, de érdemi változások aligha. Bonyolítja ugyan a helyzetet, hogy Magyarországon évtizedek óta torzítja a hitelezési gyakorlatot a kedvezmények sokszor áttekinthetetlen rendszere, amely a piaci magatartás helyett a lakosságnál a szociális indokokat, a vállalkozói szférában pedig - a jegybank által közvetlenül aligha befolyásolható - gazdasági növekedést helyezi előtérbe.

A devizahitelezés diadalútját követő kálvária elsősorban a háztartásokat érintette. A lakosság látva az elszámolás furcsaságait, egyre megfontoltabb magatartást tanúsít, amikor hosszú távú hitelfelvételre szánja el magát. A vállalkozásoknál más a helyzet. A kormány kiszámíthatatlan, csak egy rendkívül szűk kört kedvezményező beruházási politikája miatt a cégek óvatossá váltak, amikor kölcsönért folyamodnak.

A kialakult helyzet nem kedvez a Matolcsy-féle unortodox gazdasági gyakorlatnak. Az egykor még Simor András MNB-elnök működése alatt érett jegybankárrá vált fiatal közgazdász, Nagy Márton - immáron mint Matolcsy egyik alelnöke - szakmája legrangosabb fórumán nekiment a bankoknak. "Duma az nem kell" - üzent Csányi Sándor OTP-vezérnek, aki a Közgazdász Vándorgyűlésen szóvá tette, hogy a pénzügyi vezetést kell okolni a bankok visszafogott hitelezési gyakorlatáért. Mire Nagy Márton sajátos választ adott a bírálatra: szankciókat helyezett kilátásba azokkal a pénzintézetekkel szemben, amelyek nem fordítanak több pénzt a hitelnyújtásra.

Lám-lám így is lehet. Hatalmi szóval, kényszerítéssel, arroganciával, és némi alpári stílusú felütéssel.