Menekülők, munkahelyek

Nézem a televízióban a drámai képsorokat, olvasom a neten a legfrissebb híreket, hallgatom a rádió tudósításait. A téma természetesen ugyanaz: a távoli hazájukat elhagyó tíz és százezrek európai vándorlása. Eltérően a csúf szakzsargon által használt kifejezésektől, én menekülőknek nevezem az Afganisztánból, Szíriából, Pakisztánból érkezőket, azokat az embereket, akik új otthont keresnek földrészünkön. Az elnevezésekkel nem foglalkozom, a kiváltó okok boncolgatását és a felelősök megnevezését meghagyom a politikusoknak, politológusoknak, elemzőknek. A kérdést – bízva abban, hogy az olvasók nem tartanak érzéketlen és antiszociális lénynek –, a magyar gazdaság szempontjából, ezen belül a honi munkaerő-piac aspektusából szeretném megközelíteni.

A szokatlanul nagyméretű vándorlási hullám lecsillapodását követően a menekülők közül bizonyára sokan maradnak majd Magyarországon. Néhány ezren biztosan itt rekednek. Ez már csak azért is valószínűsíthető, mert hazánkat előbb-utóbb úgyis belekényszerítik valamilyen kvótarendszerbe. Az alkalmazott technika témánk szempontjából pillanatnyilag lényegtelen, de azzal számolnunk kell, hogy több ezer fiatalember hazánkban fog letelepedni. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy eltartottként töltik-e itt mindennapjaikat, vagy a munkaerő-piacaktív szereplőjeként.

A nagy befogadási rutinnal rendelkező Németország nemcsak ételről, italról és szállásról gondoskodik, hanem ésszerű intézkedések sorával azonnal megkezdi a nyelvtanítást, a képzést, az átképzést és ezt követően aktívan segíti a munkahely kiválasztását. Intenzív kurzusok szervezésével könnyítik az idegen közegbe való beilleszkedést, mozgósítják a teljes állami és önkormányzati apparátust a nehéz feladat megoldása érdekében. Német barátaink ugyanis jól tudják, hogy 81 milliós országukban hamarosan számos ágazatban lesz munkaerőhiány, öregedő társadalmuk kizárólag belső forrásokból nem fiatalodhat meg. Kevés gyermek születik náluk is, és az újonnan integráltak néhány év távlatában adó- és járulékfizető polgárokká válnak. Európa vezető hatalmának politikusait tehát nemcsak emberiességi megfontolások vezérlik, hanem a segítségnyújtást emberi erőforrás befektetésnek is tekintik egyben. (Elnézést a ronda és lelketlen kifejezésért). Az alapos előkészítést igénylő, nagy volumenű és költséges invesztíciók megtérülési ideje általában hosszú, és ez igaz a humán szférában is. A magyar gondolkodás sajnos ma még nem tart itt: a laikus és a szakmai közvélemény pillanatnyilag nem törődik a hazánkban esetleg letelepedő családok jövőbeni sorsával. Izgalmasabb (és kényelmesebb) nézni az országúti, pályaudvari jeleneteket, a határzárépítést és a megrázó határátlépéseket. A megnyilvánulások érzelmi és pártalapon nyugszanak, racionalitásnak nyoma sincs. A társadalom megosztottságáról továbbra is politikusaink gondoskodnak. Rendületlenül.

Magyarországon a hivatalos kormányzati álláspont szerint nem kellenek az „idegenek”, mivel speciális helyzetünknél fogva, a környező országokból tudjuk pótolni az esetleges munkaerőhiányt. Ez illúzió, hiszen az erdélyi magyarság Budapestet már csak átszállóhelynek tekinti. Pedig a vándorló tömegben – a képzetleneken kívül - lehetnek kiváló szakmunkások és felsőfokú végzettségű emberek is. A kötelező kvótarendszer egyik negatív következménye lehet, hogy az értékes munkaerőt a németek és a skandinávok fölözik le, nekünk pedig a szakképzetlen gyenge jut. Már most indokolt azon gondolkozni, hogy milyen ágazatokban lehetne az itt maradókat hasznosan foglalkoztatni. Szótárak, ismertetők, programok, nyelvtanfolyamok, képzési anyagok és nem utolsó sorban mentorok kellenek. Az is lehet, hogy nagy számban. A kormányzat nem nézheti tétlenül néhány ezer itt élő – magyarul egy szót sem beszélő – tájékozatlan fiatal céltalan és szomorú vergődését.

Míg mi azon vitatkozunk, hogy jár-e a menekülőknek hideg időben takaró és kánikulában ivóvíz, addig a kontinens egyik legfejlettebb országa a jövőbe tekint. Németország távlatokban gondolkodik, a világ negyedik legerősebb gazdasági hatalmától ez nem is meglepő. Berlin tárgyal, előkészít, közvetít (sokszor diktál), befogad, és közben frissíti nemzeti munkaerő-piacát. Demokratikus magatartást tanúsít, másokat is erre ösztönöz, de nem feledkezik meg saját érdekeiről sem. Szorongatott helyzetben igyekszik emberséges, finanszírozható és előremutató megoldást találni. Nehéz utat választ Európa legsikeresebb gazdasági hatalma. Otthont és egzisztenciát kínál a menekülők százezreinek, bízva abban, hogy az újonnan érkezők viszonylag hamar bekapcsolódnak az ország társadalmi vérkeringésébe és értékteremtő tevékenységébe.

Lessük el a korszerű német gyakorlati megoldásokat, és ne szégyelljük azokat Magyarországon bevezetni! A korszerű munkaerő-piaci technikák adaptálása és rendszeresítése nem egyszerű feladat, viszonylag gyors honosításuk kétségtelenül elmélyültebb gondolkodást igényel, mint a fizikai akadályok telepítése. A bezárkózás és a korlátok építése a recesszió, a tartós visszaesés veszélyét hordozza magában, ezzel ellentétben a gazdasági és politikai nyitottság a dinamikus fejlődés számtalan elemét, esélyét kínálja. Van, aki ezt az állítást vitatja?