lemondás;Hende Csaba;

2015-09-07 20:12:00

Hende elbukott a kerítésen

Váratlanul, vélhetően egy indulati vita nyomán távozott posztjáról Hende Csaba. Forrásaink szerint a szerb-magyar határon épülő kerítés miatt Orbán Viktor megharagudott a honvédelmi miniszterre, ezért hétfőn elfogadta lemondását.

Egész Európa azon szórakozik, hogyan jönnek át a menekültek a gyorstelepítésű drótakadályon (gyoda), amit augusztus végéig Orbán Viktor utasítására meg kellett építeni. Ráadásul az eredetileg tervezett vasfüggöny is lassan készül, miközben a munkáért a honvédelmi miniszter napi bruttó ötezer forint jutalmat ígért az építésben résztvevő katonáknak. A miniszterelnök állítólag nehezen viselte a határzár körüli mizériát, ezért addig piszkálta a honvédelmi minisztert, amíg Hende Csaba hétfőn váratlanul, vélhetően indulatból lemondott.

A hivatalos tájékoztatás szerint a kormány nemzetbiztonsági kabinetje áttekintette az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról. A honvédelmi miniszter a kabinet ülését követően nyújtotta be lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán el is fogadott. A kormányfő ezek után gyorsan felkérte Simicskó Istvánt a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.

Mások szerint azonban a történtekben közrejátszott az is, hogy a katonák számára nehezen elfogadható a honvédelmi törvény készülő módosítása, mely értelmében lényegében rendőrségi jogosítványokat kap a testület. A hétfőn távozott tárcavezető a múlt héten, éppen a törvénymódosítás kapcsán közölte, az sem fogja megengedni fegyvertelen tömeg fegyverrel való oszlatását. Hende arra is figyelmeztetett, hogy az alaptörvényt kell módosítani, ha katonát akarnak sorozni Magyarországon, amit Rogán Antal jogászkodásnak nevezett.

Itt van az első felelős, akinek a nyolc hónapja tartó menekültügyi káosz miatt mennie kellett - reagált a hírre lapunknak a szocialista Demeter Márta, hozzátéve: éppen ideje volt meneszteni Hendét, aki az utóbbi öt évben a honvédség leépítéséhez asszisztált. Eltűrte, hogy 250 milliárdot vonjanak ki a honvédelemből, botrányos beszerzéseket emlegettek vele kapcsolatban, más országban ebbe egy miniszter régen belebukott volna - fogalmazott a honvédelmi bizottság MSZP-s tagja, aki szerint azonban Hende már a múlt, ezért Simicskótól kéri, vizsgálja felül a tárcánál történteket és lépjen azért, hogy a kormány ne vethesse be a katonákat a menekültválságban.

"Öt év hozzá nem értés, átgondolatlanság és károkozás után mondott le Hende. Bizonyára nem véletlen az időzítés, hiszen az Orbán-kormány kevesebb, mint két héten belül készül bevetni a magyar honvédséget a magyar-szerb határon" - mondta már Vadai Ágnes lapunknak. A DK alelnöke szerint az embereknek joguk van tudni, mi történt, ezért arra szólította a távozó minisztert, álljon a nyilvánosság elé és mondja el, ha nem ért egyet a katonák bevetésével.

Hende lehetséges menesztérésről már egy éve beszélnek. Először a tárca gyanús beszerzései miatt merült fel ez, később kiderült, hogy Párizsban és Brüsszelben luxushotelben szállt meg kísérőivel, ráadásul a francia fővárosba kolléganőjével, mostani élettársával, Szajlai Mónikával utazott.

Simicskó, a sportos honvéd
Bár az utóbbi csaknem négy évben a sportért volt felelős az Orbán-kormányokban, Simicskó István kötődése a honvédelemhez régebbi keletű. 2010-2012 között a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkáraként közvetlenül is belelátott a tárca munkájába, korábban pedig parlamenti bizottságokban szólhatott bele a hazai katonaság munkájába.
Simicskó a rendszerváltás után előbb KDNP tagja lett, majd átigazolt a Fideszbe, végül a kettős tagság lehetősége óta mindkét kormánypárt taglistáján szerepel. A jogász-közgazdász a hadtudományokból szerzett PhD fokozatot, tagja a Tartalékos Szövetségnek.
Képviselői mandátumot 1998-ban szerzett először, ezt követően két évig a honvédelmi bizottság alelnöke és egyben a Fidesz-frakció kül- és biztonságpolitikai kabintejének vezetője volt, a ciklus második felében pedig a Miniszterelnöki Hivatal nemzetbiztonsági államtitkára lett. Neve a honvédelmi miniszteri poszt betöltésére már tavaly októberben felmerült, amikor felröppent a hír, hogy a tárca áron alul értékesítene hadrendből kivont eszközöket és emiatt menesztik Hendét. - G.E.