menekültek;Mécs Imre;

2015-09-08 16:24:00

Mécs Imre: mélyponton Magyarország!

A magyar katolikus egyház még vasárnap reggel is gyűlöletre uszított. A balatonedericsi pap szerint az egyház nem szociális szervezet. A menekülteket nemhogy befogadni, de üldözni kell, mert az egyetlen elfogadható vallás a kereszténység, a többi tűzre való. Szerintük a holland és német katolikusok, „büfé-keresztények”, mert egy igazi katolikus nem fogadná, és nem hívná a „migránsokat” magához. Menekültügyben már a Pápa is megszólalt.

Szerencsére nem minden magyar így gondolkodik. A menekültválság nem oldódott volna meg békésen, ha nincsenek olyan magyarok, akik ebben a helyzetben az uszítás ellenére is emberek tudnak maradni. Vasárnap estére csaknem teljesen felszabadult a Keleti pályaudvar - lelki értelemben is - ahol Mécs Imre és felesége is ott volt segíteni- és fogadni a rászorulókat a spontán létrejött befogadó központban.

Mécs Imre mit gondol a történtekről?

Mécs Imre: -Ezt már gonosz dolognak látom. Szerencsére hogy jobb irányba fordulnak a dolgok. A német kormány, Angela Merkelnek a hihetetlen beleérzése is, a német nagyvonalúság rendkívül sokat lendített. De most már az emberek is kezdenek ébredni. A civilek már eddig is nagyon sokat működtek, és tulajdonképpen ez a szörnyű záloga annak, hogy az emberek polgárokká váljanak és felemeljék a fejüket, és vállalják önmagukat. Erre példát adnak a civilek! Látjuk itt is. Jó elnézni, ahogy segítenek.

-Milyen érzése volt mikor először látta, hogy baj van?

M.I.: -Megdöbbentő volt a kormány és elsősorban Orbán Viktornak magatartása, aki különböző frontokon árkokat indított, de mindig a rossz irányába, mindig az embertelenség irányába. Valós érveket hihetetlen rossz dolgokkal töltött meg, és riogatta egész Európát és a világot. Sikerült elérnie Orbán Viktornak és csapatának, hogy Magyarországról csak, mint negatív országról beszéljenek és írjanak a sajtóban az egész világon. Holott Magyarországon a lakosság képviselői szinte mindenütt nagy szeretettel bántak a menekülőkkel. És látjuk itt is, hogy míg az állam alig csinált valamit, vagy áthárította a dolgot; a civilek segítettek a legtöbbet. És most már hallom beindultak az osztrák civilek is. Autókonvoj jön ide Bécsből, hogy fölvegye a még ittlévő menekülteket és elvigyék.

-Ez a gyűlölet meg fog változni mostanában?

M.I.: -Az a bajom Orbán Viktor miniszterelnök és csapatával, hogy az emberek rossz tulajdonságaira épít, és a rosszat hozza ki az emberekből, már akiből lehet. Én állítom azt, hogy az emberek nagy része jó, nagy része tisztességes, nagy része keresi, hogy hogyan tudna segíteni, és hogy tudná Magyarországot ebből a mélypontból kiszabadítani.

-A felesége említette, hogy mindennap kijöttek. Hogyan tudtak segíteni?

M.I.: -Útbaigazításokkal, élelemmel, itallal. Rendszeresen adakoztunk, nem csak ide, a Nyugati pályaudvarnál is, a Déli pályaudvarnál is

-és Kelenföldön is annak idején - kapcsolódik be Mécs Imréné.

M.I.: -A feleségem járt a legtöbb helyen

Mécs Imréné: -szendvicsekkel italokkal. De hát nálunk vannak, akik ezerszer többet csináltak. Pici pont vagyunk mi ebben. Tényleg vannak, akik minden áldott nap és éjjel-nappal csinálják.

M.I.: -Itt összefonódnak a civil szervezetek tevékenységei. Például kapcsolatban vagyunk azokkal a civil szervezetekkel, amelyek vasárnaponként meg hétvégén főznek.

Mécs Imréné: -Nemcsak kapcsolatban vagyunk, hanem mi is csináljuk. A Heti Betevőnek vagyunk az önkéntesei. Sütünk főzünk, csomagoljuk, gyűjtögetünk.

M.I.: -Hihetetlen adakozókészség van több helyről. Pikó Andris elkísért minket a Teleki téri piacra, meg máshova is, és hihetetlen módon akarnak az emberek segíteni. De nem tudják, hogy hol kapcsolódjanak bele.

Mécs Imréné: -Tegnap piacoztunk, mint minden szombaton a Teleki téren, és annyi adomány gyümölcsöt kaptunk, hogy az autónk tele volt vele, meg még egy autó, hogy száz nagyadag gyümölcssalátát tudtunk készíteni jó minőségű szőlőből, dinnyéből és almából.

Mécs Imre mit gondol, mi lesz most Magyarországon?

M.I.: Föl kell ébredni az embereknek, a népnek, és amit lehet meg kell tenni. Elsősorban el kell menni szavazni. Részt kell venni ennek az államnak az életében. A civil szervezetek száma nagyon szépen szaporodik és gyarapodik és egyre erősebb lesz a hangjuk és erre oda kell figyelni.

-15-én törvénymódosítások lépnek életbe.

-M.I.: Míg Orbán Viktor szomorkodott, hogy nem tudta akárhova elküldeni a menekülteket, szeptember közepére lépnek hatályba azok az elsietett szörnyű törvények, amelyeknek alapján állítólag - mert én nem láttam - rendőrök bármely lakást átkutathatják.

-Ezek szörnyű időket idéznek.

M.I.: -Hát hogyne! Hol van a határ? A magánéletnek, vagy a lakásoknak, vagy a magántulajdonnak, vagy a Habeas Corpusnak a léte? Ez egyszerűen elképesztő. Ez el fog terjedni Európában. Újra fekete értelmet kap Magyarország. Most is, mint abszolút negatív rangsort emlegetik Magyarországot.

-Ön szerint ki fognak zárni ezért minket az EU-ból?

-M.I.: Nem, nem. Az EU sokkal rendesebb, mint a magyar kormány, szóval össze sem lehet hasonlítani. Nem, nem fognak kizárni, csak nagyon rosszérzés. Amíg 89 után nagyon jó volt magyarnak lenni, és mi voltunk a mintadiákok-mintagyerekek, most épp az ellenkezője.