világbajnokság;birkózás;Lőrincz Viktor;

2015-09-10 01:41:00

Birkózó-vb - Lőrincz Viktor nem jutott a nyolc közé

A kötöttfogásúak 85 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor a nyolcaddöntőben kikapott ukrán ellenfelétől, így már csak a vigaszági szereplésben reménykedhet a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság szerdai napján.

A kötöttfogású magyar csapat utolsó reménysége egy könnyű és egy nehéz győzelem után lépett szőnyegre a tavalyi Európa-bajnok, hozzá hasonlóan vb-harmadik Zsan Belenjuk ellen, aki ellen két figyelmetlenség okozta a vereségét.
A meccs első fele hasonlóan alakult, mint Lőrincz eggyel korábbi meccséé: óriási küzdelem folyt a szőnyegen, a fogást kereste mindkét fél, akció nem volt csak egy-egy intés mindkét oldalon. A térdelőhelyzetekből egyik birkózó sem volt eredményes, a szünetre így 0-0-lal vonultak le pihenni.

A folytatásban Lőrincz tűnt frissebbnek, Struhács György és Repka Attila hangosan űzte-hajtotta előre, kérték, hogy tegye riválisa hóna alá a karját, maradjon közel hozzá, ne tudjon Belenjuk bebújni, a ceglédi kötöttfogású pedig az instrukcióknak megfelelően dolgozott a szőnyegen. A bíró egy perc után másodszor is megintette Belenjukot, így Lőrincz vezetéshez jutott, s ugyan lentről nem növelte 1-0-ás előnyét, ám nem tűnt úgy, hogy bajba kerülhet, mert állásból ismét ő volt az aktívabb. Aztán váratlanul egyenlített Belenjuk, miután Lőrincz egy szőnyeg széléhez közeli szituációban kilépett.

Az 1-1 már az ukránnak volt jó, Lőrincz pedig utolsó energiáit összegyűjtve zakatolt tovább előre, megpróbálta kitolni riválisát, aki azonban szépen lépett el előle, s "kisegítette" a magyar birkózót a szőnyegről. Ezzel már 3-1-re vezetett az ukrán, az utolsó percet kivédekezte, s bejutott a nyolc közé. "Ez egy nyert meccs volt, ő irányított, iramot ment, aztán két ilyen hibát csinál. Nem hiszem el" - háborgott a meccs után Struhács György szövetségi kapitány.

A kötöttfogású csapat az első két napon sem érmet, sem olimpiai kvótát nem tudott szerezni, erre Lőrincz Viktor volt az utolsó esélye, ám a kétszeres világbajnoki bronzérmes ceglédi birkózónak is csak akkor marad esélye a mérleg kozmetikázására, ha Belenjuk fináléba jut, s vigaszágra viszi őt.