menekültek;Pintér Sándor;Nebojsa Stefanovic;

2015-09-10 17:12:00

Pintér szerb kollégájával tárgyalt a menekültekről

A migránshelyzet kezeléséről, a megoldási lehetőségekről tárgyalt Pintér Sándor magyar és Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter csütörtökön Szabadkán.

A szerb belügyminisztérium közleménye szerint Pintér Sándor a találkozón kijelentette, hogy Magyarország azt szeretné, ha a migránsok helyzetét még a schengeni határon rendezi lehetne, azaz kideríteni, hogy kik a valódi menedékkérők és kik a gazdasági bevándorlók, akiknek nincs joguk belépni az Európai Unióba. 

A szerb belügyminiszter úgy fogalmazott: a probléma megoldásához szükség van az Európai Unió segítségére, mert sem Szerbia, sem Magyarország nem tudja azt egyedül megoldani, sem pénzügyileg, sem kapacitások tekintetében. Hozzátette: ennek ellenére arra fognak törekedni, hogy tiszteletben tartsák a törvényt és az emberi jogokat, valamint biztosítsák, hogy azok, akik kérhetnek menedékjogot, ezt meg is tegyék, akik pedig folytatni kívánják az utat az európai országok felé, megtehessék. 

Kiemelte, hogy Európának választ kell adnia arra is, mi lesz azokkal az emberekkel, akik nem jogosultak menedékkérelemre, azaz gazdasági bevándorlók. Szerinte ezt a kérdést a schengeni határon kívül kell rendezni, nem akkor, amikor a migránsok már elérték Szerbiát vagy Magyarországot, hanem már Bulgáriában vagy Görögországban, ugyanis azok az első uniós országok, amelyekbe a migránsok belépnek. 

Elhangzott, hogy a menedékkérelemre jogosultakkal kapcsolatban is több megválaszolatlan kérdés van: ők hova mehetnek, hogyan szállásolják majd el őket, és hogyan lehet tiszteletben tartani az emberi jogaikat. A tárcavezetők azt is elmondták, hogy a szerb és a magyar hatóságok ezentúl naponta egyeztetnek a migránshelyzettel kapcsolatban.