Most, hogy elérkezett a 12. évfolyamához, úgy megnövekedett a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kínálata, hogy már a bőség zavarával lepi meg a filmbarátokat. Erre az évre a CineFest is eljutott oda, hogy nincs ember, aki a fesztivál idején, szeptember 11. és 20. között végig tudná nézni a teljes felhozatalt, a versenyprogramok egyszerűen túlnyújtóztak a beosztható idő lehetőségén. De ez a fesztiválok rendje, kell egy filmtömeg, amely vonzza a nézőtömeget. Miskolc ráadásul az a különleges nemzetközi filmfesztivál, amely ma is ingyen fogadja kebelére, illetve ülőhelyeire a nagyérdeműt.
A mai elképesztő mozijegyárakat figyelembe véve ez nagyvonalú gesztus: a CineFest tíz napja nem csak szokásos fesztiválfelhajtás, hanem kulturális misszió is. Márpedig felhajtás lesz, hiszen Claudia Cardinale jön hozzánk, A párducban meg a Roccó és fivéreiben felfedezett csillag igazi ragyogást ad az idei fesztiválnak. Miskolcon életműdíjat kap, s levetítik a nyitógálán a Volt egyszer egy Vadnyugat című örökzöld Sergio Leone-westernt, az örökéletű Morricone-zenével kísérve.
A 19 nagyjátékfilmet felsorakoztató fő versenyprogram sokszínűnek ígérkezik témájában, műfajában, nemzetiségében egyaránt. A versenyzők között látható lesz művészi horror, karácsonyi mese, balkáni western, társadalmi dráma, romantika 3D-ben és még thriller is. Idén feltűnően sok film érkezett nagy nemzetközi fesztiválok versenyprogramjából, némelyik fontos díjjal is. A CineFest nyíltan felvállalta a kiemelkedő nemzetközi filmes programok „utánjátszó” státuszát. Alighanem a „szegény ember vízzel főz” szituációból fakadóan is, hiszen ezeknek a filmeknek jórészt már megvan a hazai forgalmazójuk, ami pénzügyileg aligha közömbös.
A Jameson CineFest Pressburger Imre-djáért meg Adolph Zukor-díjáért versengő 19 film közül 12 már kipróbálhatta magát nemzetközileg, ennyi szerepelt a Sundance-on, Berlinben, Cannes-ban, illetve Karlovy Varyban. A miskolci vetítő közönsége tehát a legjobb válogatásokból kaphat ízelítőt. Hogy a maradék hét filmben, mintegy saját felfedezésként milyen minőséggel rukkol elő, mi lesz belőlük az átütő vagy feltűnő, az előre nehezen mondható meg. Mindenesetre várjuk, hogy Miskolc fedezzen fel magának eddig még felfedezetlen, új hangot.
A már díjjal érkezettek közül az idei Sundence fesztivál Nagydíjával és Közönségdíjával dicsekedhet az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni című amerikai film, amely egy különös középiskolás diákról szól, akiről kiderül, hogy rákbeteg. Ha igaz, Alfonso Gomez-Fejon filmjére sokáig fogunk emlékezni. Az idei berlini filmfesztiválon rendezői díjat nyert román rendező, Radu Jude Aferim! című filmje az 1800-as évek első felébe viszi a nézőt, a Havasalföld festői és ugyanakkor vad tájaira, ahol egy zsandár-páros, apa és fia kutatja egy szökött cigány rabszolga nyomait.
A különböző kultúrák képviselőivel való találkozások színes, eleven képet festenek, jó humorú pillanatképekkel szórakoztatnak az erős drámai végkifejlet előtt. A „balkáni westernnek” becézett Aferim! a feudális társadalmi állapotokról rajzol kemény, erősen áthallásos pannót, a film tragikus csúcsaként a hűtlen bojár-feleség bűnéért a kötőféken hazahurcolt cigányfiú fizet meg keservesen.
Ugyancsak az idei Berlinalé díjazottja a német Victória című film, amelyért a norvég Sturle Brandth Grovlen operatőr kapott Ezüst Medvét. A nagy filmes truváj az, hogy a szerelmi románcból véres, tragikus krimibe áttáncoló mai történetet 140 percen keresztül játsszák-mozogják végig rengeteg helyszínen a színészek, s ezt egyhuzamban, egyetlen megszakítás nélküli felvétellel, egyetlen vágás nélkül örökítette meg a kamera.
A Cannes-i Filmfesztiválon a Zsűri Különdíját gyűjtötte be idén az azóta óriási hírverést megért görög-brit-ír-holland-francia abszurd komédia, A homár. A kritikák elájultak a téma meghökkentő különlegességétől, Colin Farrell egyenesen a mennybe ment, a szép (és apai részről magyar) Rachel Weisz is tündökölt az elismerésben. Yorgos Lanthimos görög rendező meghökkentő sci-fijében a szerelem, a hűség és az állatok kapnak kiemelt figyelmet soha nem látott körülmények között. Előzetesnek legyen elég annyi, hogy aki nem választ párt magának, azt a kívánt állattá változtatják.
Collins választása a homár. Ugyancsak Cannes-ban robbant be a nemzetközi filméletbe és végzett két díjjal a török Deniz Gamze Ergüven filmje, a Musztáng. A történet öt lánytestvér szabadságharca egy észak-török falucskában, nem csoda, hogy ez lett Törökország nevezése idén az Európai Filmakadémia díjára. És cannes-i szereplés után jött meg Miskolc étvágya is a lassan a világ nagy fesztiváljait bejáró migráns-filmre. A Mediterranea-ban az olasz Jonas Carpignano két afrikai menekült szívszorító útját mondja el – alighanem ez lesz a magyarországi fesztivál egyik legfontosabb filmje. Sajnos az IMdB premier-naptárában egyelőre nem látható későbbi magyar bemutató. De tán Miskolcon ráharap egy forgalmazó…
Végül, hogy milyen sokféleséget kínál a versenyprogram, álljon itt példának a Goodnight Mommy című osztrák film, amelyet művészi horrornak mondanak ismerői, illetve a sokat emlegetett Tangerine című amerikai film. Ez két lány felfedezőútját követi az éjszakai Los Angelesben transzvesztiták, férfi prostik és más szubkultúrák között. Technikai érdekessége: három darab iPhone 5s-sel rögzítették a filmet. Magyar versenyfilm nincs, csoda tudja, miért nem érkezett nevezés akár fesztiválokat megjárt büszkeségeink közül. De egy magyar biztosan van a versenyfilmes alkotók között: Erdély Mátyás (a Saul fia operatőre) fényképezte az amerikai független Josh Mond rendezésében látható James White című filmet.
