birkózás;Sastin Marianna;

2015-09-11 00:42:00

Sastin megszenvedett a negyeddöntőért

Az 58 kilogrammban szereplő Sastin Marianna második meccsét is megnyerte, így bejutott a legjobb nyolc közé a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján, s már csak egy győzelemre van az ötkarikás kvótától.

A 2013-as világbajnok Sastin első meccse a vártnál talán könnyebb volt, a második viszont a reméltnél sokkal nehezebb a norvégok mindössze 18 éves kadet világ- és Európa-bajnoka, Grace Bullen ellen.

A négyszeres vb-érmes magyar első meccséhez hasonlóan ezúttal is óvatosan kezdett, olyannyira, hogy másfél perc után meg is intették. Mindez a szabadfogású szabályok szerint azt jelentette, hogy Sastinnak fél perce volt arra, hogy akciót csináljon. Ő mindent meg is tett, ám a rendkívül jó fizikai adottságokkal rendelkező, szudáni származású Bullen kiválóan állta a sarat, s kitolta a szőnyegről a magyart (0-1).

Sastin a második szakaszban egyre gyakrabban tudott jól összefogni ellenfele hóna alatt és tarkója mögött, s két perccel a vége előtt gyönyörűen rántotta le Bullent és ment mögé (2-1). Az akció láttán kicsit megnyugodott a magyar tábor, mert úgy nézett ki, hogy a fiatal norvég ereje elfogyott, ám ez még korántsem volt így, Bullen ugyanis egy gyors lábra támadás után megcsinálta a mögé kerülést, amivel visszavette a vezetést (2-3). A norvég szívóssága némileg meglepő volt talán, de a tapasztalt magyar nem esett kétségbe, derékra ment, majd nagy lendülettel kitolta riválisát (3-3), kevéssel később pedig megint mögé került, s fél perccel a vége előtt 5-3-ra vezetett. A hajrára Bullen minden erejét mozgósította, ám egy kitolással már csak faragni tudott hátrányán (5-4).

Sastin Marianna ezzel negyeddöntős, s már csak egy siker választja el az olimpiai kvótaszerzéstől, ugyanakkor az elődöntőbe jutáshoz egy szinte megoldhatatlannak tűnő feladat vár rá: a japánok háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnokát, Icsó Kaorit kellene vernie.