Fidesz;Jobbik-Konzervatívok;ellenzék;

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

- A weimari úton

„Az ellenzéknek – s ebbe most beleértve a Jobbikot is... ” – így kezdi írását az új kormánypárti lap publicistája. Függetlenül a cikk mondandójától, az „ebbe most” fordulat fontos politikai összefüggést leplez le. Nevezetesen azt, hogy még Orbán felkent hívei is csak kivételesen sorolják a Jobbikot az ellenzékhez.

Igaz, az újnáci szellemiségű pártnak nincsenek delegált politikusai Orbán Viktor kormányában, és a parlamenti játékszabályok között a Jobbik igyekszik is eljátszani valamiféle ellenzéki szerepet, sőt, időnként még képviselői helyeket is elhódít a Fidesztől. Ám mindezek ellenére egyre nyilvánvalóbb, hogy a két párt valójában eszmei-politikai szövetségese egymásnak.

„Justice for Hungary”

A Fidesz összjátéka a szélsőjobbal már az első Orbán-kormány idején elkezdődött. Elég emlékeztetnünk a közmédiát felügyelő paritásos kuratóriumok meghekkelésére: a kormányzó Fidesz a MIÉP külső segítségével hozott létre tisztán kormánypárti tagokból álló testületet. A két párt közötti eszmei távolság aztán egyre csökkent, ráadásul 2000 októberében Orbánék a Liberális Internacionáléból át is igazoltak a konzervatív (kiközösítő szóhasználatukkal: „nemzeti”) oldalra.

A fideszbarát média, amely az első Orbán-kormány céltudatos tevékenysége következtében rendkívül megerősödött, egyre inkább átvette a szélsőjobb militáns stílusát és gondolkodásmódját. A Fidesz fokozatosan „elmiépesedett”.

E minősítés megalapozottságát az ellenzékben töltött nyolc év gyűlöletkeltő parlamenti és parlamenten kívüli megszólalásai, gátlástalan akciói egyöntetűen igazolják. Ma már egyértelmű, hogy 2006-ban a Fidesz vegykonyhájában főzték ki az öszödi beszédét követő médiakampányt, ők gerjesztették a szélsőséges indulatokat, és minden lehetséges eszközzel háttértámogatást nyújtottak az utcai szabadcsapatok randalírozásához is.

Ám még ilyen előzmények után sem magától értetődő, hogy végeredményben mindaz, amit a Fidesz az elmúlt öt évben kormányon művelt, valójában a MIÉP szellemi-politikai utódjának, a Jobbik programjának megvalósítását jelenti. Orbánék gátlástalan kormányzásának középpontjában mindenekelőtt a demokratikus politikai erők diszkreditálása, parlamenti lehetőségeik, társadalmi szerepvállalásuk és média-megjelenésük teljes ellehetetlenítése állt. A Fidesz-kormány az állampolgárság és a választójog kiterjesztésével a „Justice for Hungary” szellemét emelte kormányzati rangra. Az Orbán Viktor és csapata látványosan szembe fordult az Európai Unió alapelveivel és politikai-gazdasági gyakorlatával.

Pofon a demokráciának

Eredetileg a radikális szélsőjobb célja volt a bankokkal és külföldi befektetőkkel szemben az Orbán-kormány által megvalósított diszkriminatív jogalkotás is. A szélsőjobb ízlésének felel meg Orbánék etnikai alapú politizálása éppúgy, mint az elitista társadalompolitika és az új pártállami etatizmus. Az oktatás és a média teljes okkupálása mellett szimbolikus jelentőségű, ahogy az Orbán-rezsim a szó eredeti, legnemtelenebb értelmében reakciós emlékezet- és kultúrpolitikát erőltet ránk: visszamenőleg átértékeli Magyarország felelősségét II. világháborúban és saját állampolgárainak tervszerű megsemmisítésében. Eközben látványosan beemeli a hivatalos kánonba a szélsőjobb ikonikus alakjait: Wass Albertet, Tormai Cecile-t, Nyírő Józsefet. A mártírhalált halt antifasiszta Ságvári Endrének még az emlékét is eltörlik, miközben a Szálasit a végsőkig követő Hómannak kormányzati támogatással állítanak szobrot. Mi ez, ha nem a neonácik programja? Mi ez, ha nem arculcsapása a demokratikus utat választott Magyarországnak egy szélsőjobboldali politikai értékrend és gyakorlat érvényre juttatása érdekében?

Orbánék a szélsőjobb militáns szellemében „kezelik” a hajléktalanokat, a munkanélkülieket és munkaképteleneket, alattomosan támogatják roma honfitársaink diszkriminációját, meglepő-e ezek után, hogy ellenségnek tekintik a közel-keleti válságövezetekből életüket és családjukat mentő szerencsétlen páriákat is? Orbán hű fegyverhordozója a náci fajvédők szellemét idéző módon szólt a menekülő emberek állítólagos „biológia és genetikai adottságában” (sic!) rejlő veszélyekről, és a kormányfő első számú szócsöve volt képes „önmagukat áldozattá tevő emberekről” beszélni a menekültek tragédiája kapcsán. A közpénzből finanszírozott gyűlöletkampányt és a látványos, drága, ám hatástalan szögesdrót-kerítést „határvadász” katonai osztagok (már a megnevezés is a Horthy-korszakot idézi) létrehozása követte, miközben a szélső-radikális mozgalmak hangadói már a lőfegyverek használatát sürgették a menekülő emberek ellen. Az Orbán-kabinet legutóbbi törvényjavaslata – amelynek szavazásra bocsátott részeit a Jobbik lelkesen meg is szavazta -, mindenben megfelel a szélsőjobb szellemének. Lehetővé teszi válsághelyzet (értsd: szükségállapot) kihirdetését, sőt, tartalmaz egy „felhatalmazási” passzust is, amely alapján a kormány önmaga határozhatja meg annak bevezetésével és alkalmazásával kapcsolatos szabályokat is! E törvény alapján nemcsak lehetővé akarják tenni a jogállami eljárások normáinak felfüggesztését, hanem még katonaság bevetését és lőfegyver alkalmazását is engedélyeznék Magyarország területén belül!

Összenő, ami összetartozik

Orbán Viktor ezzel túllépett az illiberális demokrácián is, méghozzá a rendeleti kormányzás és a katonai diktatúra irányába. Saját agymosott hívein és korrumpált kegyencein kívül bírja a parlamenti és parlamenten kívüli radikális és neonáci gyülekezetek támogatását is. Magyarország tovább halad a weimari úton.

A kormánypárti szerző jól látja: a neonáci eszméket képviselő Jobbik csak kivételesen tekinthető a kormány ellenzékének. Összenő, ami összetartozik; – az egykor liberális Fidesz ma a szélsőjobb forgatókönyvéből kormányoz. Közös harcot vívnak ők Európa és a modern, demokratikus köztársaság hívei ellen. A Jobbikra és a neonáci szellemiségű gyülevész csapatokra Orbánéknak nagy szüksége van az ország feletti totális politikai és gazdasági hatalmuk megtartása és kiterjesztése érdekében, s a radikális szélsőjobb örömmel vállalja is ezt a szerepet.

Tévednek azok, akik a jelenlegi kormány bukását önmagában elégséges feltételnek tekintik a demokratikus, parlamenti jogállam helyreállításához, az Új Magyar Köztársaság megteremtéséhez. Az Orbán-rezsim bukása egyúttal a vele politikai szövetségre lépett Jobbik, valamint a rezsim érdekét szolgáló más militáns szélsőjobboldali szerveződések diszkreditálását is kell jelentse.

Ki adta és ki vette el a 13. havi nyugdíjat? Ígért e a Fidesz 14. havit? Ezek a kérdések még ma is élénken foglalkoztatják és megosztják a magyar közvéleményt, így különösen az érintett nyugdíjas korosztályokat. Időszerű, hogy az Országgyűlés dokumentumai alapján gazdaságtörténeti pontossággal áttekintsük a 13. havi nyugdíj történetének főbb állomásait, hogy reális ítéletet mondhassunk a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai- kormány szerepéről.