Honvédelmi Minisztérium;Hende Csaba;

2015-09-13 01:27:00

Hende bevallotta, miért mondott le

Lemondásának körülményeiről is beszélt Hende Csaba Szombathelyen szombaton este a Polgári esték elnevezésű civil rendezvényen.

Súlyos kritika a háttérben

A volt honvédelmi miniszter kijelentette: a hétfői kormányülésen súlyos kritika érte a honvédség tevékenységét a műszaki határzár építésében, miután pedig meggyőződése, hogy az építést végző katonák nem hibáztak, úgy érezte, hogy a felelősséget miniszterként neki kell vállalnia, ezért ajánlotta fel a lemondását. Szavai szerint a katonák augusztus elsejétől az öt hőségriadó közepette is hősiesen végezték a munkájukat, építették az első védelmi vonalat, most pedig építik a másodikat.

Amikor a miniszternek távoznia kell

Megjegyezte: vannak a politikában olyan helyzetek, amikor egy miniszternek le kell mondania. Japánban például ha késnek a vonatok, lemond a közlekedési miniszter. Igaz ugyan, hogy nem ő állítja a váltókat és nem ő vezeti a mozdonyt, de az egészért mégiscsak ő felel - fogalmazott.

Hozzáfűzte: Szombathely országgyűlési képviselőjeként büszke arra, hogy öt és fél éven keresztül honvédelmi miniszterként is szolgálhatta az országot.  Elmondta, kormánypárti képviselőként választókerületében továbbra is Szombathelyért és a szombathelyiekért kíván dolgozni.

Korábban írtuk: Váratlanul, vélhetően egy indulati vita nyomán távozott posztjáról Hende Csaba. Forrásaink szerint a szerb-magyar határon épülő kerítés miatt Orbán Viktor megharagudott a honvédelmi miniszterre, ezért hétfőn elfogadta lemondását.

A hivatalos tájékoztatás szerint a kormány nemzetbiztonsági kabinetje áttekintette az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról. A honvédelmi miniszter a kabinet ülését követően nyújtotta be lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán el is fogadott. A kormányfő ezek után gyorsan felkérte Simicskó Istvánt a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.

Mások szerint azonban a történtekben közrejátszott az is, hogy a katonák számára nehezen elfogadható a honvédelmi törvény készülő módosítása, mely értelmében lényegében rendőrségi jogosítványokat kap a testület. A Honvédelmi Minisztérium határozottan cáfolta azt az internetes közösségi oldalakon terjedő alaptalan híresztelést, amely a sorkötelezettség visszaállításával riogat, hamis behívóparancs fénymásolatát terjesztve. A Honvédelmi Minisztérium többször határozottan kijelentette, hogy Magyarországon a hatályos jogszabályok értelmében békeidőszakban nincs sorkötelezettség. Magyarország katonái - szoros együttműködésben a rendőrökkel - a jelenlegi feszült menekült helyzetben is biztosítják minden magyar állampolgár védelmét.