Össze van itt kérem keveredve minden. Amit a hatalom elmúlt öt agresszív évével lenyomott az általa állítólag istenített démosz torkán, mintha kezdene megakadni. Ahogyan habonyilag lehetett meggyűlöltetni, jogszabályokkal porig alázni, és mindenekelőtt szembefordítani embercsoportokat – tűzoltókat, pedagógusokat, nyugdíjasokat, hajléktalanokat, fogyatékkal élőket, s valahány név a naptárba’ – úgy került homok most az Orbán-Finkelstein Gyűlölet Művek szépen zakatoló gépezetébe. Az üzemszerűen, ipari méretekben zajló uszítás új irányt vett. Egyetlen fényes célt találtak, és ezek az idegenek. Fölbizsereg tőle a látens és valós jobbikos sokaság – ez a kormánypárt szavazóbázisa, akárki, akármit mond - tenyere.
Cigányt, zsidót, pirézt gyűlölni eddig nem mertek nyíltan, mert valahol, mélyen érezték, hogy az mégiscsak gáz. Már persze nem mindenki, hiszen a cuki vizslakölykökbe fojtott rasszizmus azért leköszönt mindig a plakátokról, de főleg mögülük. Meg a nyílt oroszimádat. Meg az arabimádat – értsük: zsidóellenesség -, meg a parlagfűirtásra hazudott ezerféle gárda.
Most viszont varázsintésre felfakadhatott a lüktető gennyes kelés, és végre lehet kicsobogón, tiszta szívvel, lélekből, és izomból gyűlölni valakiket. A migránsokat – akiket menekültnek még véletlenül sem nevezhet az állami hírtröszt. Régi szovjet filmekben rohamozott így a harsogva robogó gyaloghadsereg: gurrá, gurrá! Csak most kicsit katyvaszosabb a kép, mert ez a mai üvöltő dandár nem épp a nácik, és a velük szövetséges magyarok ellen rohan. És nem is az oroszok ellen. Hanem kik ellen is?
A végre valóságosan felmutatott ellenség a cél. Mint szép híves patakra a szarvas kívánkozik, úgy loholnak száraz torokkal a reménybeli szavazók a plakátok és konzultációk, és infómanipulációk által is felszabadított gyűlöletbe, vérszomjukat oltani. Soha annyi magából kifordult embert nem láttunk még, mint ma az internetes kommentelők, blogolók, facebook-okosok között. Lángol, tombol, pusztít a rendeleti paranoia.
Csakhogy itt jön a gép homokja. A korábbi hallgatag többség képviselői is megmutatták, hogy Magyarország mégsem olyan, amilyennek urai szeretnék. Átvállalták, amit a kormány – pedig de milyen keresztyén! – nem tesz meg. Inni adtak az szomjazóknak, enni az éheseknek. Ez puszta technika is lehetne. De a jó szót, az emberséget is adták, amire a NER direkt nem hajlandó.
És, hogy kik tudtak még megmaradni embernek az embertelenségben? Bizony, a rendőrök. Az állam által rendre megalázott, folyton átvert, kihasznált – mára a szó szoros értelmében ki is éheztetett – emberek az egyenruhában.
Ma – sokszor láttam - egy zsaru a végeken lojálisabb a menekülthöz, mint saját főparancsnokához. Mert azt érti, hogy Röszkén mi történik, de hogy a Kossuth téren, meg a Cinege utcában mi, azt nem. Ezért (is) a jövő heti új időszámítástól durván egymásnak vadítják a két oldalon állókat, és addig nem nyugszanak, míg vér nem folyik.
A menekültek persze előbb vagy utóbb elfogynak, de a tündöklő gyűlölet házmester-generációkra ismét itt marad. És akkor szét kell nézni újabb ellenségek után. Találnak, efelől ne legyen kétségünk.
A minap rugdosódó operatőr emblematikus esetére: A láb Jákobé, de a kéz Ézsaué.
