A fogadatlan prókátor

Én érzem magam fogadatlan prókátornak, hiszen senki nem kért arra, hogy lépjek fel a múlt héten tragikusan „leszerepelt” asszony érdekében. Védőbeszédet természetesen nem mondok, mivel a gyermeket és apát egyaránt galád módon bántalmazó (alattomosan megrúgó) operatőr tettére lehetetlen mentséget találni.

A televíziós adásokban és a világhálón látottak ellenére viszont azt kérem, hogy ügyében a hatóságok ne folytassanak hosszadalmas és bürokratikus eljárást, a sajtó, a különféle szerveződések, a net népe pedig ne indítson hajtóvadászatot a megtévedt hölgy után. Kéretlen szószólójaként inkább azt javaslom, hogy a honi igazságszolgáltatás és a közvélemény próbáljon gyorsan túllépni ezen a rettenetes eseményen. Feledni úgy sem tudjuk a történteket, mert a sokkoló vizuális élmény nehezen törölhető az agyunkból, meggyötört lelkünkből és a félelemtől összeszoruló szívünkből. Engedékeny álláspontomat indokolni próbálom, tudván, hogy nagyon sokan nem fogják osztani véleményemet.

1. Az operatőr asszonyt munkahelyéről azonnali hatállyal elküldték (helyesen) és nem tartom valószínűnek, hogy a tévés, filmes vagy reklám szakmától belátható időn belül komoly ajánlatot kapna. Súlyos jogi szankcióval sújtotta volt foglalkoztatója és valószínűsíthető, hogy jó darabig munka nélkül marad.

2. Ha mégis lesz a média holdudvarában állása, akkor azzal számolnia kell, hogy az elkövetkező években igen csak kockázatos lesz tüntetésről, demonstrációról, gyűlésről, felvonulásról, kulturális eseményről, tudósítania, hiszen kamerával a kezében a tömegből bárki beazonosíthatja személyét. És miután László Petra szeptember 8-i (joggal indulatokat kiváltó) alattomos rúgását a „fél világ” látta, nincs garancia arra, hogy tömegrendezvényekről való felvétel készítés közben nem éri-e hasonló inzultus. Ezek a körülmények azt is eredményezhetik, hogy szakmai pályája hirtelen derékba törik.

3. Olvastam László Petrának az egyik ismert portálon – két részben –közzétett sorait és elhiszem neki (el akarom hinni), hogy pánikba esett, hogy megbánta ostoba tettét és őszintének érzem az érintettektől való bocsánat kérését is. Közleményéből az is kiderül, hogy az ő maga is édesanya, így különösen nehéz lesz feldolgoznia a gyermekek és a menekülő apa ellen irányuló erőszakos tettét. Nem lennék meglepve, ha ebből a lelki válságból csak külső – esetleg orvosi – segítség igénybevételével tudna kikerülni.

4. A rendőrségi, ügyészségi, bírósági eljárás – főként, ha az elhúzódik – kontraproduktív lehet. Kihallgatások, jegyzőkönyvek, nyilvános tárgyalások, vád– és védőbeszédek, sajtótudósítások – ennek az asszonynak most biztosan nem erre van szüksége. A rendkívül súlyos főbüntetést már megkapta, hiszen tettéről elmarasztaló ítéletet hozott a magyar közvélemény és a fejlett világ nagyobbik része. Ehhez képest a pénzbírság kiszabásának, a próbára bocsátásnak vagy a felfüggesztett szabadságvesztésnek érdemi, nevelő vagy elrettentő hatása aligha van. Arról nem is szólva, hogy a jövőbeni bírósági döntés ismét felkavarja az érzelmeket és újra megosztja társadalmunkat.

Őszintén sajnálom a határ menti agressziót elszenvedő menekülteket, remélem, hogy Ausztriában vagy Németországban emberhez méltó körülmények között kezdhetnek új életet. De rajtuk kívül ennek a szomorú történetnek vannak további áldozatai is: a pánikhelyzetben vétkező László Petra és a kontinens perifériájára szoruló Magyarország szisztematikusan hergelt lakossága. A tragikus röszkei „balesetben” ugyanis egy ország népe sérült meg, így fájdalmunk is közös. Gyors, szövődmény mentes gyógyulást kívánok valamennyiünknek!