Közösségi hét Fischer Iván zenekarával

Publikálás dátuma
2015.09.15. 07:50
Korábbi felvétel. Forrás:Facebook
Újabb, ingyenes koncertekből álló közösségi hetet szervez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) szeptember 23. és október 7. között. A sorozat új koncertformával, az autizmusbarát kakaókoncerttel gazdagodik, amelyre autizmussal élő gyerekeket és családjaikat várja Fischer Iván és zenekara.

 "Azt a gyereket, aki szavakkal nehezen fejezi ki magát, zenével el lehet érni, mert az ő érzései ugyanolyanok, mint akármelyik másik ember érzései. Sok teendő van! Kutatásokra van szükség, felmérésekre, összefogásra más szakmákkal, nemzetközi konzultációkra" - idézi az együttes hétfői közleménye Fischer Iván zeneigazgatót. A budapesti autizmusbarát koncert mellett a zenekar kakaókoncerttel látogat el a többségében romák lakta Baranya megyei Cserdibe, valamint a Csongrád megyei Mindszentbe is.

Folytatódnak az elhagyott zsinagógákban szervezett koncertek is, a BFZ zenészei ezúttal a teljesen üresen álló dombóvári, a több mint 50 éve tornacsarnokként működő ceglédi, valamint a gyöngyösi zsinagógában muzsikálnak. Utóbbi korábban bútorüzlet volt, tavaly kezdték el felújítani és átalakítani kulturális térré. A zsinagógakoncertek a BFZ, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös rendezvénye. A közösségi hét fontos pillérei maradnak a templomi koncertek is. Bach autentikus, barokk hangszereken előadott muzsikáját a mátyásföldi Szent József katolikus plébániatemplomba, a székesfehérvári evangélikus templomba és a nyírbátori református templomba viszik el a BFZ zenészei.

Az idősotthonok lakói sem maradnak koncertélmény nélkül. Míg az első közösségi héten még csak öt, most már tizenkét helyszínen zenélnek a muzsikusok egy hét leforgása alatt Budapesttől a nógrádi Bátonyterenyén és a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön át a jászsági Újszászig. A Budapesti Fesztiválzenekar évente többször útnak indul, hogy azok is meghallgathassák játékát, akiktől egyébként anyagi, szociális vagy egészségügyi okokból elérhetetlen távolságban van a koncerttermek és hangversenyek világa.

Szerző

Közelkép - Karmesterparádé

A múlt héten bezárult az idei nagy zenei ünnep. A svájci luzerni fesztivál, a világ vezető zenekarainak és karmester óriásainak a seregszemléje. Életre hívója a közelmúltban meghalt Claudio Abbado volt, és sokan úgy vélték, vele kihunyhat ez a páratlan sorozat, nélküle folytatni méltánytalan volna. 

Mások éppen ellenkezőleg gondolták, Abbado emléke éppen azzal örökíthető meg, ha Luzern él tovább, változatlanul fogadja a legnemesebb orkesztrákat. A berlini és a bécsi filharmonikusokat, az amszterdami Concertgebouw-t, élén a nyolcvanhat éves mesterrel, Bernard Haitinkkal és másokkal.

Hiszen az idén az is ünnepet érdemelt, hogy a francia Pierre Boulez, Bartók hiteles tolmácsa, aki ugyancsak vezényel tovább, betöltötte kilencvenedik születésnapját. Mindezt az idén Gustav Mahler jegyében kellett tovább vinni, mert Abbadónak is az egyik kedvence volt, és alkalmat kínált, hogy az idén jelen voltak a nagy „mahleristák”, köztük Haitink, és egy 37 éves lett „ifjú”, Andris Nelsons. Az agg a IV. szimfóniát vezényelte, a „kölyök” az Ötödiket. Nem meglepetés, hogy a szigorú kritika Haitink tökéletességét dicsérte. Minden hangja az egyszerűség és a hitelesség, a nagy osztrák, ha élne, a hallatán öröm töltötte volna el. Szép volt Nelsons is, írták a kíméletlenek, de még érnie kell, fölidézte az orosz hegységek hangulatát, legközelebb tökéletesebb lesz.

Az idei ünnep fontos volt azért is, mert meg kellett találni Abbado utódát, aki követi Luzernben a nemes milánói művét. A véletlen hozta, hogy az örökös is milánói lett, a „szerencsétlen” Riccardo Chailly, aki kis híján maradt le arról, hogy a brit szigetországba hazatérő Sir Simon Rattle helyét vegye át, a legendás berliniek élén. Teljes kárpótlás számára Luzern. Abbado neve miatt is, meg azért, mert vele nem szakad meg a svájci zenei ünnep, minden esztendőben változatlanul oda zarándokolhatnak a gyönyörű muzsika imádói. Elringatózni a megszólaló hangjegyek varázsában, és meglelni az olyan nagy öregek utódait, mint az örökifjú holland Bernard Haitink is.

Szerző

A semmiből álnokul a csúcsra

Publikálás dátuma
2015.09.15. 07:45
A sztár és a vele örökösen perlekedő öltöztetőnője (Hernádi Judit, Bercsényi Péter) FOTÓ: KOLBE GÁBOR
A hat Oscar-díjas Mindent Éváról című film színpadi változatát mutatták be a Belvárosi Színházban, Hernádi Judit és Kovács Patrícia főszereplésével, Pelsőczy Réka rendezésében. Két nő őrületes párharcáról, árulásokról, intrikákról, a hírnévért tett bődületes harcról regél a nagy lelki összecsapásokkal és fanyar humorral teli darab.

Hernádi Judit hektikus, nagy színésznőt játszik a Mindent Éváról színpadi változatában, a Belvárosi Színházban. Formátumos hisztérikát. Rajongók hadával és válságos magánélettel. Színpadról lejőve, mindennapos ünneplés után, rutinos mozdulattal hajítja el a rajongás jeleként kapott virágcsokrokat az öltözőjében. Kapásból pikírt. Fáradtan rogy le, de közben be nem áll a szája, gunyoros megjegyzéseket tesz, a mindenben partner öltöztetőnőjének, vagy, ha más is van a teremben, annak szintén. A deszkákon kívül is sztár. És közben hangsúlyosan nő.

Mutatósan tudja viselni a dekoltázsát, szemrevalóan hordja testre simuló ruháit, ügyesen játszik a hangjával, mély és magas regisztereket egyaránt használ a hétköznapi beszédben is, szinte ugyanabban a pillanatban képes parancsoló és kérő lenni, királynőnek vagy oltalmazandó gyengének mutatkozni. Kiismerhetetlen, kiszámíthatatlan, megfejthetetlen, miközben, aki ismeri, megsejtheti előre bizonyos reakcióit. Hiú és féltékeny. Gyötri az öregedés, retteg attól, hogy már nem képes hitelesen fiatal, vonzó nőket játszani.

Hol a menyben érzi magát, hol a padlón, szeszélyessége saját maga számára is követhetetlen. Hernádi elementáris a szerepben, ami olyan, mintha ráírták volna, kiélvezi minden momentumát. Kicsit tán a fordító, Zöldi Gergely rá is írta. Az 1950-ben ugyancsak Mindent Éváról címmel bemutatott híres film főszereplője, Bette Davis megkapta Cannes-ban a legjobb női alakítás díját az eljátszott szerepért, Joseph L. Mankiewicz alkotása pedig hat Oscar-díjat zsebelt be.

Az Orlai Produkciós Irodának szokása, hogy nagy filmsikereket elevenít fel a deszkákon, Pelsőczy Réka rendezőként tavaly is ilyet állított színpadra, a Római vakáció még nyilván sokáig levehetetlen a repertoárról. A Mindent Éváról előadása ugyancsak meglehetősen hosszú szériának nézhet elébe. Színészi jutalomjáték a többi szereplő számára is. Könnyedén szórakoztató, üdítően szellemes, és közben azért nem üres, ha nem is mutatja meg a lélek legrejtettebb titkait, de kifecseg valamennyit az ember természetrajzáról.

Például a törtetésről, arról, ha valaki nem egészen korrekt módon akar lentről legfölülre jutni, mint az az először gátlásos szende virágszálnak mutatkozó fiatal lány, aki ott kuksol a nagy színésznő valamennyi előadásán, még a matinékon is. Lesi minden mozdulatát. Később kiderül, hogy utánozza is. Amikor először meglátjuk ezt a lányt, a címbeli Évát, Kovács Patrícia megformálásában, ballonkabátban, fölöttébb zárkózottan, bocs, hogy élek mentalitással, nem sejthetjük miből lesz a cserebogár. Illetve némi dramaturgiai érzékkel persze gyaníthatjuk, hogy ő lesz a sztár ellenlábasa, aki majd elég gyorsan a babérjaira tör. Kovács is igencsak széles érzelmi amplitúdon mozog, a reszkető nyárfalevéltől a magabiztos, kiteljesedő nőig bármit eljátszik, és az az izgalmas az egészben, hogy ez nem egy ív, hanem amikor már fönt van, akkor is összezuhan, akkor is kitör belőle az egykori senki, kiszámíthatatlan, hogy mikor milyen stádiumba kerül.

És persze vannak hatásos összecsapások a két nő között, libikóka játékok, amikor kétes, ki szorít le kit, ki alázza meg a másikat, ki marad a padlón, vagy tápászkodik fel onnan. A kulisszák mögé látunk, színház a színház szituációban, amit mindig szeretnek a nézők. Kitágított öltöző Kálmán Eszter díszlete, ráadásul tükrökkel, amik meg is sokszorozhatják a történteket, de szükség esetén áttetszőek, mögöttük is meg lehet jelenni, így kitágítják a teret, és vallomásos részek keretbe foglalására is alkalmasak.

Rendszeresen jelen van a sztár öltöztetőnője, akit Bercsényi Péter alakít, időnként egyenesen frenetikusan, nem először nőt játszva. Legalább annyira hiú embert formál, mint amilyen a sztár. Mimikáján, eltúlzott gesztusain, abszolút tükröződik, hogy mi is a véleménye a jelenlévőkről. Általában persze nem túl jókat gondol, maga a megtestesült gúny és sértődékenység. Közben bármire érzékenyen figyel, a tükröknél is jobban visszaverődnek róla az események. Mészáros Máté a neves kritikus, aki ugyancsak pontosan, lakmuszpapírként érzékeli, hogy mi történik körülötte, intrikusként ki is játssza egymás ellen a szereplőket, miközben ravasz álnoksággal sütögeti a maga pecsenyéjét. Szikszai Rémusz a darabbeli befutott rendező, a sztár megingó, de végül mellé álló partnere. Márton András a rezonőrként viselkedő író, Egri Márta pedig az intrikusként, bajkeverőként is funkcionáló felesége.

Dühkitörések, megnyugvások, felhorgadások, kiengesztelések követik gyors egymásutánban egymást, Pelsőczy rendezése elevenül játékos, mindenkinek jó lehetőséget biztosít. A kis senki persze feltör, ünnepelten díjazott dísz-színésznővé válik, de kesernyés fricskaként végül az ő öltözőjében is, Rujder Vivien megszemélyesítésében, megjelenik egy ismeretlen fiatal. Vizslatja valamennyi mozdulatát, felpróbálja a ruháját. Alighogy Éva a csúcsra ért, máris a sarkában vannak, máris le akarják taszajtani onnan, a nemtelen harc a dicsfényért, a hírnévért, örökkön örökké folytatódik.

Szerző