Korábban egy másik németországi ügyben a legfőbb uniós igazságszolgáltatási fórum olyan döntést hozott, miszerint azok a külföldiek, akik a munkába állás szándéka nélkül, csupán azért érkeznek egy EU-tagországba, hogy szociális segélyben részesüljenek, kizárhatóak a német alapellátásból. A mostani ügyben arra keresték a választ, hogy jogszerű-e az ilyen kizárás akkor is, ha olyan uniós polgárokról van szó, akik munkakeresés céljából érkeztek a fogadó tagállam területére, és bizonyos ideig már dolgoztak ott. A kérdés a Jobcenter Berlin Neukölln és négy svéd állampolgár, a Boszniában született Nazifa Alimanovic, valamint három gyermeke, a Németországban született Sonita, Valentina és Valentino közötti jogvitában merült fel.
Ítéletében az Európai Bíróság megállapította: nem ellentétes az egyenlő bánásmód elvével azon uniós polgárok kizárása bizonyos szociális segítségnyújtási ellátásnak minősülő, nem járulékalapú pénzbeli ellátásokból, akik kizárólag álláskeresés céljából rendelkeznek a fogadó tagállam területén való tartózkodási joggal.
Ha az uniós polgár, aki munkavállalóként tartózkodási joggal rendelkezett, majd kényszerű, regisztrált munkanélkülivé vált azt követően, hogy legalább egy évet dolgozott, és az illetékes munkaügyi hivatal nyilvántartásba vette álláskeresőként, akkor a munkavállalói jogállása és tartózkodási joga legalább hat hónapig fennmarad. Ezen időszak alatt hivatkozhat az egyenlő bánásmód elvére, és jogosult a szociális segítségnyújtási ellátásokra.
Amennyiben azonban az uniós polgár még nem dolgozott a fogadó tagállamban, vagy ha a hat hónapos időszak letelt, az álláskereső ugyan nem utasítható ki e tagállamból, amíg bizonyítani tudja, hogy állást keres, és tényleges esélye van a foglalkoztatásra, ám ebben az esetben a fogadó tagállam megtagadhat tőle minden szociális segítségnyújtási ellátást.
