Lázár János;Orbán Viktor;Rogán Antal;

2015-09-17 19:58:00

Orbán elárulja, mi lesz Rogán feladata

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn ad arról tájékoztatást az érintetteknek, hogy milyen technikával vesz részt a kormányzati munkában Rogán Antal.

Lázár János csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy Orbán Viktor a Fidesz-frakció velencei ülésén szerdán röviden értékelte a kormány négyéves tevékenységét. Hozzátette: a kormányfő mondandójának lényege az volt, hogy a kabinet által elvégzett munka részben az ígéretekkel, részben a várakozásokkal is egybe esik. Azt is elmondta - folytatta a miniszter - , hogy van olyan terület, amin javítani kell, és ebben a munkában számít Rogán Antalra.

Lázár János közölte, a miniszterelnöknek szabad keze van arra, hogy a kormányzati struktúrát megváltoztassa a kabinet teljesítményének javítása érdekében. Hozzátette: a kormányfő szerint a változtatásokhoz személyi változtatások is szükségesek, és ennek első lépéseként hívta be a kormányzati csapatban Rogán Antalt. Hogy ennek mi lesz a technikája, az a miniszterelnök szuverén döntése - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Elmondta, ha a miniszterelnök megkérdezi tőle, hogyan lehet ezt a változást eredményesen kivitelezni, akkor azt fogja mondani, amit tőle tanult: aki a végrehajtó hatalomba bekerül elvárás számára, hogy a hatalomhoz felelősségnek is társulnia kell. Lázár János a saját posztját érintő kérdésre azt mondta, nem az ő személyes sorsa a kérdés, hanem hogy a kormányzás hogyan tehető jobbá. Úgy folytatta kétféle felelőssége van, aminek meg kell tudni felelnie: az egyik a miniszteri politikai felelőssége, a másik a jogi felelősség, amit az általa vezetett minisztériumban történtekért vállal.

Megjegyezte, hogy a szerdai nap legfontosabb eseménye a Fidesz-frakció, a kormány és minden fideszes politikus számára a déli határon történtek voltak. Ez nem az a pillanat, amikor az ember a kormányzás napi dilemmáival, a saját személyes sorsával foglalkozik - mondta. Közölte, a kormánytagok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy Rogán Antal - politikai kabinetfőnökként - sikeres legyen.

A miniszter a tájékoztatón arról is beszámolt, hogy az ügyintézési eljárások lerövidítésére tesz javaslatot jövő héten az Országgyűlésnek. A határidőkre, a tartalmi kérdésekre és a szükséges dokumentumokra vonatkozó szabályozás megváltoztatásával átrendezik egyebek mellett az engedélyezési és felülvizsgálati eljárásokat. A cél, hogy bármilyen ügyet legfeljebb hatvan napon belül el lehessen intézni - közölte. Megerősítette azt is, hogy 10 milliárd forint értékben csökkennek az ügyintézési díjak.

Ismertette azt is, hogy új plafonban maximálja az állami cégek vezetőinek bérét a kormány. Lázár János tájékoztatása szerint a plafonokat szektoronként határozzák meg, az állami tulajdonú pénzügyi szektorban legfeljebb bruttó havi ötmillió, az energiaszektorban négymillió, egyéb társaságoknál hárommillió forint lehet a bér. Kikötötték azt is, hogy veszteséges társaságnál nem jár prémium, a maximum prémium pedig a bruttó alapbér 20 százaléka lehet. Mindezt azok a menedzserek kaphatják, akik lemondanak arról, hogy a korábban nekik megítélt és kifizetésre váró - 2010 előtti - prémiumokat felvegyék - fejtette ki a miniszter, aki célként fogalmazta meg, hogy megszűnjenek a bújtatott bérezési rendszerek.

A tárcavezető az Állami Számvevőszék elnökének hatásvizsgálatával indokolta a tervet, amely szerint az állami cégek működésének minősége, átláthatósága, eredményessége nem választható el a cégvezetők bérezésétől és ösztönző rendszerétől. Kitért arra is, hogy kivételes nemzetgazdasági érdekből egy nemzetközi menedzser esetében eltérhetnek a bérezésben és a nemzetközi sztenderdeket alkalmazhatják.

A miniszter kérdésre beszélt arról is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Miniszterelnökség is vizsgálatot folytat az ESZOSZ ügyében az eddig kifizetett támogatások célszerű és törvényes felhasználása miatt. Emlékeztetett arra, hogy 2800 ember sorsáról van szó, reméli tudnak segíteni a károsultaknak úgy, hogy például átteszik őket a közmunkaprogramba. A vizsgálat az Emmiben már lezárult, a Miniszterelnökségen hamarosan zárul - közölte. Lázár Jánost kérdezték arról is, hogy mikor lesz új egészségügyi államtitkár. Azt felelte, hogy a személyi kérdések a következő hét programjában szerepelnek.

Lásd még: Lázár nyitva hagyta a kérdést, hogy távozik-e vagy sem