Menekülök velük én is

A Katona József Színházban és az Átrium Film-Színházban a napi történésekre reagáltak a színház eszközeivel a Színházak Éjszakáján. A Katona hírszínházának jeleneteiben és az Átrium a menekültügyről szóló maratoni estjén több megrendítő pillanat is született.

A Katona József Színházban, pontosabban a Kamrában évekkel ezelőtt Halász Péter csinált már hírszínházat, még ha nem is ez volt a neve, de napi hírekből állt össze az előadás. Nemrég a társulat az interneten indított egy videós kampányt, amely szintén napi híreket dolgozott fel. Rövid videók voltak ezek, de jó esetben nagyon is ütősek. A Színházak Éjszakájára szintén jutott hírszínház a Katonában. Méghozzá élőben, nem videóról. Két blokkban is előadták a tizenöt perces jeleneteket, melyek az index.hu hírfolyama alapján születtek. Dömötör András rendezte azt a jelenetet, amely azt a hírt dolgozta fel, hogy a futball ultrák felajánlották segítségüket Áder Jánosnak.

A köztársasági elnöknek írt állítólagos levelükben az állt, hogy ha probléma adódik a határőrizettel, ők bizony bevethetők. Aztán az ultrák már másnap hülyeségnek nevezték az egészet, mindenesetre a jelenet elkészült. Döbbenetes volt, ahogy Nagy Ervin megjelent a színpadon, mint az ultrák vezéralakja. Az erejét demonstrálva előbb lefejelt, majd megrugdosott egy ágyat, melyet a végén az egyik társával össze is törtek. Később alkalmi kórussá vált az ultrák csapata és többek között arról énekeltek, hogy mennyire nem kedvelik a menekülteket. A jelenet végén megjelent a köztársasági elnök is, Kulka János megformálásában, de amint megszólalt volna elsötétült a színpad.

Rendkívül szívbe markoló volt az Ascher Tamás által rendezett etűd is. A hír, amelyből kiindultak, Afrikába tartó magyar madárritkaságokról szólt. Főszereplője végül egy fekete gólya lett Elek Ferenc lehengerlő alakításában. A társaitól leszakadt, Afrikába vágyó sérült madarat próbálják meggyógyítani a kórházban. Nem nézik jó szemmel, már csak azért sem, mert fekete. Próbálják úgy kezelni, mintha egy beteg lenne a többi közül, de legszívesebben mégis azt szeretnék, hogy húzzon el minél előbb minél messzebbre.

A jelenet pontosan megmutatta a képmutatás és a valódi reakciók közötti hullámzást. Ezek a tizenöt percek csupán néhány próba alapján jöttek létre, mégis jól érzékelhetővé tették, hogy a Katonának ma is milyen erős az alkotócsapata, beleértve a színészeket, dramaturgokat és a rendezőket. A műsorblokk végén a társulattal együtt mi nézők is elbúcsúzhattunk némán a napokban elhunyt Kun Vilmostól, a színház alapító tagjától. A hírszínház a napi eseményekre reagált és egy műsorváltással ezt tették az Átrium Film -Színház munkatársai is, amikor az eredeti terveikkel ellentétben a híreket teljesen uraló menekültügyről szóló maratoni estet állítottak össze Menekülök velük én is címmel.

Az este kilenckor kezdődő és egészen háromnegyed egyig tartó összeállításban elsősorban frissen született írásokból, riportokból, blogbejegyzésekből olvastak fel. A szervezők szándékaik szerint szerették volna megmutatni, hogy a tömeg mögött mindig ott van az egyes ember. Az előítéletek, a politikai taktikák, a hibák, a döntések vesztese, vagy netán nyertese egy konkrét személy, család, vagy gyerek. Valódi sorsok, tragédiák és emberi momentumok tárultak fel, szóban, fotók, vagy mozgókép segítségével. (A vetített háttérben a MÚOSZ szolidaritási fotóakciójára beérkezett megrázó képek is feltűntek.)

Lőkös Ildikó dramaturg és Magács László rendező, a színház direktora hatalmas munkát végeztek, hogy követhetővé és élvezhetővé tegyék azt a sokféle anyagot, amely rendelkezésre állt ebben a témában. Egészen megható volt érzékelni, ahogy a színházi emberek - írók, színészek, rendezők, kritikusok, újságírók – miként mozdultak meg egységesen az Átrium kezdeményezésére. 42 „műsorszám” szerepelt az esten. Ennyien vállalták, hogy megszólalnak a témában. Volt, aki saját szöveggel érkezett, volt aki papír nélkül a saját gondolatait fogalmazta meg. De a többség fegyelmezetten felolvasta a rá szabott szöveget. A szemelvények egymást egészítették ki. A legizgalmasabb az elhangozott szövegekben a személyesség volt.

Több színházi ember, újságíró személyesen is próbált segíteni a menekülteknek. Ezeknek a történeteknek a dokumentumait is megismerhettük, de menekült portrék, tranzitokban rögzített vallomások is elhangzottak. Az estet Nyáry Krisztián Merész magyarok című új regényének egy részlete indította Alföldi Róbert tolmácsolásában. A főhősök szintén menekülők, csak éppen magyarok, akik az 1848-as szabadságharcot követően váltak üldözötté.

„166 évvel ezelőtt több ezer menekült gyalogolt nagyjából ugyanazon az úton, amely ma is tele van az országukat elhagyni kényszerülők tömegeivel. Csak éppen ők a maival ellenkező irányba haladtak. Magyar honvédek és a forradalmi kormány hívei voltak, akik a magyarokat befogadó Török Birodalomban remélték sorsuk jobbra fordulását. Csalódniuk kellett: nem szabadságharcosokként, hanem földönfutó, politikai kockázatot jelentő menekültekként fogadták őket, s közülük több ezer főt ideiglenes menekülttáborba zártak Vidinben, a mai Bulgária területén”.

Jászay Tamás kritikus, a MigSzol Szeged önkénteseként dolgozott az elmúlt hetekben. Írásában mesélt arról a faházról, amely sokaknak jelentett átmeneti menedéket. „És otthona a faház annak a négy év körüli kisfiúnak is, aki, amikor a szüleivel együtt adományt hozott, egyszer csak azt kérdezte: De miért vannak itt a megmenekültek? - Mert itt és most ez a világ közepe."