Gyurcsány Ferenc;

2015-09-21 20:52:00

Gyurcsány: a honvédséget bevetni emberiesség elleni bűntett

Gyurcsány Ferenc szerint nem egyszerűen tisztességtelen, de emberiesség elleni bűntett a honvédséget bevetni a bevándorlók ellen - a Demokratikus Koalíció elnöke ezt a párt hétfői, Kossuth téri demonstrációján mondta, miután a parlament elfogadta az erről szóló jogszabályt.

Miközben a politikus beszélt, aktivistáik elkezdtek egy élőláncot vonni a parlament köré, amelyet a volt kormányfő "a tisztesség, a humanizmus, az európaiság kordonjának" nevezett. Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy a tüntetéssel azt akarják megmutatni, létezik egy Magyarország, amelyik érti, hogy "először vagyunk emberek" és csak utána vagyunk magyarok, keresztények vagy bármi mások.

Ez a kormány "nem a mi kormányunk", mert "a mi kormányunk nem emberekben lévő félelemre épít", hanem a nagyszerűséget keresné bennünk és arra kérné, hogy a magyarok nyissák ki a szívüket - fogalmazott. A kabinet európai normákra hivatkozik, de egyik nap megveri a menekülteket, a másik nap buszokkal szállítja a horvát-osztrák határ között - tette hozzá, majd azt mondta: "a kormány az ördöggel cimborál".

Ha a színházban egy puska ott van az első felvonásban a színpadon, az nagy valószínűséggel, el fog sülni - folytatta, miközben azt hangsúlyozta, hogy a honvédségét alapvetően arra képezték ki, hogy használja a fegyverét.

Gyurcsány Ferenc hazugságnak nevezte, hogy a más országokból érkező, más kultúrát, vallást képviselő, más nyelven beszélő emberek kihívást jelentenek az európai és a magyar kultúrának. Szavai szerint a kormány egy erős Magyarországról beszél, de nem beszélni kell a történelmi magyar nagyságról, ugyanis Magyarország nagyságát a cselekedetei, nem pedig a szövegei bizonyítják. A cselekedetei viszont egy önmagától is elbizonytalanodott ország képét mutatják - fogalmazott.

Hangsúlyozta, örül annak, hogy a DK aktivistái nem ültek fel a kormány "hazugságpropagandájának", a párt képviselői pedig, mint mondta, a szocialistákkal ellentétben, "merünk nemmel szavazni és nem sunnyogunk". Az esemény alatt a Gyurcsány Ferenc mögött felsorakozott emberek között megjelent három férfi, akik többek között azt kiáltották, hogy "hazaáruló DK". Kisebb szóváltás alakult ki, de a három férfi még a beszéd alatt arrébb sétált.

A sajtótájékoztató végére az egybegyűlt szimpatizánsok alkotta élőlánc - a bejáratok kivételével - körbevette a Parlament épületét. A szervezők közlése szerint a résztvevők később mécseseket gyújtanak majd. A sajtótájékoztató után megjelent körülbelül egy tucat, főleg fiatal ellentüntető is, aki a "Gyurcsány, takarodj!" rigmust kiabálta, a DK-sok erre "Nácik, haza!" kiáltással válaszoltak. Az ellentüntetők elhagyták a helyszínt.