Egy kitűnő regényt senki sem olvas el egyvégtében, más, időszerű teendői miatt le-leteszi a könyvet. Ám ha azok nem igényelnek megfeszített odafigyelést, valamelyest közben el-elgondolkodik az addig olvasottakról. Nem így van ez, ha - nagy ritkán - a tévében talál művészfilmet: ahányszor a "sztori" dramaturgiai fordulóponthoz közelít, azonnal egy reklámzuhatag jelenik meg a képernyőn. Nos, tévéreklám és tévéreklám között csak a bárgyúság fokában van különbség - tisztelet az elenyésző kivételnek. Nem megyek bele a giccses példák sorolásába, hiszen azok közismertek, miként a nézők indulatos ellenérzése, meg azok a kapkodó mozdulatok is, amelyek a "fölharsányodás" után a távkapcsoló hangszabályozója felé irányulnak. Lőttek a „ráhangolódásnak", és ez többször is megismétlődik. Nos, mivel a tévéreklámokban egyre több gyermekszereplőt lehet látni, a fenti — bevezető - sorokban voltaképpen Göbölyös N. László írására reflektálok. A "celebesítés" kockázatáról, hátulütőiről szóló értekezésével mindenben egyetértek, de szükségesnek találtam e szerintem perverz manipuláció kapcsán a televízióit is nevesíteni.
