A szakértő élesen bírálta az EU-csúcsot

"Rendkívüli mértékben megkésett" volt a migrációs válság fejleményeit és lehetséges megoldásait megvitató szerdai EU-csúcstalálkozó, amely ráadásul nem hozta meg a várt áttörést sem - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő csütörtökön.

Úgy fogalmazott, az előre közzétett pontok nagy része olyan intézkedéseket -  például az unió egységes védelme - tartalmazott, amelyeket már két éve meg kellett volna hozni. Kiemelte, "azt az alapvető stratégiai áttörést, amire Európa és a világ várt, nem hozta meg" a találkozó.

Nógrádi György reagált Németország csütörtök reggeli bejelentésére, amely szerint szerdán száz albán menedékkérőt toloncolt ki, és október 2-áig további 450-et kényszerít területe elhagyására. Ezzel kapcsolatban azt mondta, Németország abból indul ki, hogy biztonságos harmadik országból nem jöhet bevándorló, jelenleg pedig a Balkán összes országa biztonságosnak számít. Hozzátette, a németek nagyon "korrektek", mert az albánokat Magyarországra is visszaküldhetnék, hogy a magyarok gondoskodjanak hazaküldésükről, ehelyett azonban megoldják ezt charterjáratokkal.

Szerző
Frissítve: 2015.09.24. 13:47

Szijjártó: nem bomlott meg a V4-ek egysége

Nem bomlott meg a visegrádi országok egysége amiatt, hogy Lengyelország a belügyminiszterek keddi találkozóján megszavazta a kvótarendszert - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Hozzátette, a V4 tagországok szuverén államok különböző adottságokkal, így természetesen előfordulhat, hogy fontos kérdésekben nem azonosan döntenek. Előfordulhat, hogy a kvótarendszerben történtek olyan változtatások, ami miatt Lengyelországnak mégis elfogadhatóvá vált a javaslat - mondta.

Arra kérdésre, hogyan kell érteni a miniszterelnök hajnali nyilatkozatát, miszerint Magyarországnak azt is meg kell fontolnia, hogy átengedje a migránsokat Ausztria és Németország felé, úgy válaszolt a külügyminiszter, Magyarország megfelel a schengeni előírásoknak azáltal, hogy megvédi az unió külső határait, a legtöbb kritika mégis pont a kerítés miatt éri az országot.

Szerző

Putyin légicsapásokra készül Szíriában

Publikálás dátuma
2015.09.24. 10:29
FOTÓ: Ian Walton/Getty Images
Önálló orosz légicsapásokra készül Szíriában az Iszlám Állam ellen Vlagyimir Putyin, ha az Egyesült Államok elutasítja a Moszkva által felajánlott együttműködési javaslatot, írta a Bloomberg szerdán.  

Oroszország a napokban megerősítette szíriai katonai jelenlétét, fokozta a Bassar el-Aszad elnöknek nyújtott fegyveres támogatást, miközben az Aszaddal tárgyalni nem kívánó nyugati országok arra figyelmeztetnek, hogy a szír elnök megerősítése a régió destabilizálásához vezethet. Orosz diplomáciai források a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkoztak, hogy nőttek annak az esélyei, hogy megállapodás szülessen a terrorizmus elleni közös fellépésről Szíriában. Moszkva arra próbálja rávenni a washingtoni vezetésű nyugati koalíciót, hogy vonják be az Iszlám Állam elleni harcba Oroszországot, Iránt és a szír kormányhadsereget. 

A Bloomberg úgy tudja, hogy Putyin közölte javaslatát a Fehér Házzal. Eszerint az orosz elnök közös katonai fellépést sürget és olyan utólagos politikai rendezést, amelyben Aszad is helyet kap, miközben Washington számára kulcskérdés a szír elnök menesztése.  Amennyiben nem kap választ felvetésére, Putyin önálló katonai akcióba kezdhet, állítja a Bloomberg. 

Szerző