Orbán Viktor;Hende Csaba;

2015-09-24 11:25:00

Hende ötvenezret nyert egy kártyapartin Orbántól?

Orbán egyik súlyos titkát mondta el véletlenül Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter – még lemondása előtt – 50 ezer forintot nyert el egy kártyapartin a kormányfőtől - írja a Bors.

Orbánról köztudott, hogy imád ultizni. A játszmák során annyira koncentrál, hogy tilos közben zavarni. Azt viszont eddig nem tudtuk, hogy ekkora tétekben is játszik. A 2014-es parlamenti választási kampány során Ercsiben, egy fogadóban ultizott a helyiekkel, de akkor csak 30 forintot nyert. A lap megkérdezte a Miniszterelnöki Sajtóirodát, mi igaz a történetből, de nem kaptak választ, ahogy Nógrádi György sem kívánt nyilatkozni az esetről.

"Most beadod a lemondásod" - Orbán így menesztette Hendét

"Te beadod a lemondásodat, én meg elfogadom". Értesülésünk szerint Orbán erre utasította Hende Csabát két héttel ezelőtt. A miniszterelnök a nemzetbiztonsági kabinet ülése után a teremben tartotta Pintér Sándort, Lázárt és a honvédelmi minisztert, akinek kollégái előtt adott ultimátumot. A menekültváláság kellős közepén szabadságra utazó belügyminiszterrel és a vele olykor ellenkező kancelláriaminiszterrel így akarta érzékeltetni, ki az úr a háznál.