Én barátai közé sorolom magam. Egy könyvében azt írta rólam, hogy 1956-ban megmentettem az életét, ami költői túlzás. Nem voltam olyan helyzetben, hogy védő kart nyújtsak felé. Az ellenség, amellyel akkor küzdöttünk, az emberi hülyeség egyébként is legyőzhetetlen volt. Fiatalon még nem tudtuk, de azóta többször is, keservesen megtanultuk.
A pályáját leírók általában bajban vannak. Ki is Ungvári Tamás? Irodalom-eszme és rocktörténész? Dramaturg? Esztéta? Pedagógus? Újságíró? Valószínűleg a cambridge-i Churchill College-nak van igaza, amely overseas fellow, szabad fordításban „tengerentúlról jött pasas” címmel tüntette ki. Tamásnak joga van túlozni, sőt hazudni is, mert ő értekező prózában utazó költő és megfogni senki sem tudja! Hogy mekkora, róla is csak a majdani purgatórium után fog kiderülni, de biztosnak vélem, hogy magyar kortársai közül több fejjel kiemelkedik. Elmondom miért.
Három tulajdonságát már huszonéves korában, az ötvenes évek elején ismertük. Eszét, amely csillogott, olthatatlan tudásszomját, amely már akkor a világnyelvek és a világirodalom felé terelte. E kettőhöz némi merészség is társult. Akkoriban kevesebb észért és tudásért is könnyen kijárt a kozmopolita jelző és a vele járó kirúgás, rosszabb esetben internálás-börtön. Három másik jó tulajdonsága érettebb korában került felszínre. Öngúnnyal ötvözött humora, a kiválasztott témák mélyére hatoló szorgalma és pedagógiai érzéke.
Hozzátehetném még navigációs képességét. Ennek köszönhetően úszta meg az ötvenes években a hajótörést, a következő három évtizedben pedig a súlyosabb mellőzést. Mint nemzedékéből a legjobbak – nem voltak nagyon sokan – se a kegyenc, se a mártír szerepébe nem kényszerült. Azután, amint lehetett, a tengereken túl keresett és talált érvényesülést. A világról addig szerzett inkább elméleti tudását gyakorlatival szaporította. Feltételezem, hogy nézetei is a Nyugat-Európában és Amerikában eltöltött évek hatására radikalizálódtak. A tengerentúlról visszatért pasas, bár emigráns sohasem volt, elszenvedhette a sokkot: láthatta, tapasztalhatta, hogy édes hazánkban a pöffeszkedő hülyék világa nem változott, és ezúttal már ő sem hagyhatja szó nélkül…
Bár hosszú ideje foglalkoztatja a magyar-zsidó értelmiség sorsa, az elmúlt években a korábban epizodikus érdeklődés rendszerré vált. Ungvári egyre többször és egyre mélyebben ás le a gyökerekig. Heller Ágnes, Karády Viktor, Konrád György, Kovács András társaságában alakul az informális, de létező, talán zsidó kultur-antropológiai-nak nevezhető iskola, amelynek jeles tagja. Az Engesztelés napja után Sátoros ünnep következik. Ungvári Tamás nyolcvanöt évesen is sok sátorban szívesen látott vendég. Tanul, oktat, jól érzi magát.
(A ma 85 éves Széshenyi-díjas íróval, kritikussal, műfordítóval, irodalomtörténésszel készült interjút a holnapi számunkban olvashatják.)