drogkereskedő;iskolarendőrök;

2015-09-24 21:04:00

Drogdílert fogtak az iskolarendőrök

Több mint nyolcszáz gramm amfetamint találtak a VIII. kerületben szolgálatot teljesítő iskolarendőrök egy férfinál, akit közlekedési szabálysértés miatt igazoltattak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján.

A közlemény szerint az iskolarendőrök kedd reggel a Szilágyi utcában igazoltatták az 50 éves O. Pált közlekedési szabálysértés miatt. Emlékeztek a gépjárműre, amelyet néhány nappal korábban egy bűncselekmény elkövetésénél láttak, átkutatásakor pedig a nyomozók több mint 800 gramm amfetamint, simítózáras zacskókat, digitális mérlegeket és a szer adagolásához szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. A férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.