flashmob;Bartók Béla;

2015-09-26 17:00:00

Tisztelgés Bartók előtt - Flashmob Budapesten

Bartók Béla, magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára; a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője 1881. március 25-én született, és 1945. szeptember 26-án halt meg. (New York-ban) 

A kerület iskoláinak diákjai Bartók-műveket énekeltek a Rákosmente Önkormányzata által Bartók Béla halálának 70. évfordulója alkalmából szervezett flashmobon a XVII. kerület főterén.

A zeneszerző halálának 70. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen az MTA BTK Zenetudományi Intézetben bejelentették, hogy jövőre elindul Bartók Béla műveinek kritikai összkiadása. A külföldi szakértők bevonásával 48 kötetesre tervezett összkiadás az Editio Musica Budapest, illetve a müncheni G. Henle Verlag közreműködésével valósul meg és 25 év múlva fejeződik be. Évente két kötet jelenik meg, az első két, 2016-ban elérhető anyagban Bartók Gyermekeknek című zongorapedagógiai műve, valamint a zenekarra írt Concerto szerepel.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének megfogalmazása szerint Bartók hatása a magyar szellemi életre ma is élő és eleven. "Bár elsősorban zeneszerzőnek tartotta magát, tudós is volt, a magyar népdal- és népzene kutatásában folytatott munkája elismeréseként 1935-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, majd miután 1940-ben Amerikába távozott, előadásokat tartott a Harvardon, népzenetudományi munkát végzett a Columbia Egyetemen".
Megjegyezte, hogy az összkiadások lehetőséget teremtenek arra is, hogy még kiadatlan tételek hozzáférhetővé váljanak.

Batta András, a Zeneakadémia professzora a sajtótájékoztatón történelmi napnak nevezte a bejelentést, hozzátéve, hogy a Bartók-összkiadás egy páratlan életművet tesz rendszerezett formában elérhetővé, egy nemzetközi projekt keretében. "Végre lehatolhatunk a tiszta forrásokig, és ezeket megpróbáljuk az utókornak is megőrizni".