Tavaly májusban választották meg Ukrajna államfőjének Petro Porosenkót. A csokoládékirály a választási kampányban azt ígérte, hogy három hónapon belül stabilizálja az országot, visszaszerzi az Oroszország által elcsatolt Krím-félszigetet, hogy együtt fog működni az Európai Unióval annak érdekében, hogy Ukrajnát prosperáló állammá tegye, hogy az ukrán életszínvonalat emelje. Úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai változások nyomán a Krím lakói rá fognak döbbenni, hogy hibát követtek el (ugyanis az orosz annexiót népszavazás előzte meg a félszigeten) és maguktól térnek vissza Kijev fennhatósága alá. Ígéretet tett arra is, hogy megválik csokoládébirodalmától, a tulajdonában lévő Roshen cégtől. Ezen utóbbi ígéretére azért volt szükség, mert a Janukovics elnök bukását és a rendszerváltást eredményező kijevi Majdan mozgalom egyik jelszava volt az ukrán politikai élet megtisztítása az oligarcháktól.
Nos, mindebből gyakorlatilag semmi sem valósult meg azon kívül, hogy Porosenko és a kijevi vezetés együttműködik az Európai Unióval. Ennek ellenére az államfő továbbra is Ukrajna erős embere maradt, a politikai életben egyelőre nincs vetélytársa, olyan személy, aki veszélyeztetné pozícióit. Julija Timosenko, 2014-es kihívója nem tudta visszaszerezni egykori népszerűségét, esélye sincs arra, hogy Porosenko kihívója legyen. A tavalyi elnökválasztáson a „gázhercegnő”, a narancsos forradalom egykori vezetője csupán 12 százalékot szerzett, miközben a „csokoládékirály” 55,7 százalékot gyűjtött be, s ez az arány azóta sem változott.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök, aki a tavaly őszi parlamenti választáson kisebb csodával felérő teljesítményt ért el frissen alakult pártjával, mára már elméletileg sem fenyegeti Porosenko pozícióit. Jacenyuk formálisan és gyakorlatilag az államfő politikai partnere, de az ukrán sajtóban nem szűnnek azok a feltételezések, miszerint a két vezető között komoly ellentét feszül. Azt nem tudni, hogy mennyire kreált az a kép, miszerint az államfő a béke és a szükségszerű kompromisszumok embere, míg a kormányfő a háborúé, kompromisszumképtelen politikus. Tény, hogy a katasztrofális gazdasági helyzetért, a háború elhúzódásáért a lakosság inkább a kormányt és annak vezetőjét teszi felelőssé, nem pedig az államfőt, legalábbis erre utalnak a közvélemény-kutatási adatok.
Jacenyuk tavaly ősszel a Timosenko vezette Batykivscsinából frissen kivált alakulatával, a Népi Fronttal listán azonos eredményt ért el a Porosenko Blokkal, amely csak az egyéni kerületekben szerzett mandátumokkal tudta maga mögé utasítani a Frontot. Ez a tíz hónappal korábbi 21 százalék azonban elolvadt, a Népi Front már nem éri el a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, ezért nem is indul az október 25-i helyhatósági választáson. Ukrajnában kormányfő népszerűsége még soha sem volt annyira mélyen, mint most Jacenyuké.
A Front másik ismert vezetője, Olekszandr Turcsivov, akit korábban Timosenko szürke eminenciásának tartottak, de Jacenyukkal együtt faképnél hagyta tavaly a gázhercegnőt, ugyancsak elhalványult. A Majdan győzelme után Turcsinov lett Ukrajna ideiglenes elnöke, ma ő vezeti a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsot (RNBO), nem igen vesz részt a napi politizálásban. Az új parlamenti pártok – Szamopovics, Radikális Párt – vezetői nem tudtak annyira felnőni, hogy a jelenlegi vezetés alternatívái lehessenek, és az amúgy egyre erősödő szélsőjobboldal arcai, Dmitrij Jaros, a Pravij Szektor és Oleh Tahnyibok, a Szvoboda elnöke ugyancsak nem számítanak potenciális kihívóknak.
Egyetlen kérdőjel, Vitalij Klicsko, aki gyakorlatilag tálcán szolgáltatta már tavaly is az elnökséget Porosenkonak. A boxlegenda a legnépszerűbb ukrán politikus volt, amikor visszalépett a csokoládékirály javára. Kijev főpolgármestereként most is Porosenko hű támogatója, nemrég pártjának az elnöke is lett. Mivel Klicsko a főpolgármesterséggel tulajdonképpen kivonult az országos politika élvonalából, pártját az UDAR-t pedig (formálisan nem, de gyakorlatilag igen) beolvasztotta a Porosenko Blokkba, létrehozva a Szolidaritás nevű képződményt, nem tudni, milyen erőt képviselhet még.
Porosenko Nyugat-Európában kezdettől érezhetően kedveltebb volt, mint Jacenyuk, és úgy tűnik, Moszkva is inkább őt, mintsem a miniszterelnököt tartja potenciális tárgyalófélnek. Sajtóspekulációk szerint ebbe az irányba mozdult el Washington is, ahol korábban egyértelműen Jacenyuk volt a kedvenc. Olyan értékelések is napvilágot láttak, miszerint Porosenko Berlin, Jacenyuk pedig Washington embere. Amennyiben igaz, akkor ez esetben Berlin kerekedett felül.
