Oroszország;Vlagyimir Putyin;Iszlám Állam;

Putyin koalíciót hozna létre

Oroszország a közel-keleti régió országaival együtt kíván harcolni az Iszlám Állam (IS) ellen. Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte a CBS-nek adott interjújában. „Megpróbáljuk ezt az együttműködést bizonyos keretek között végrehajtani” – hangoztatta Putyin. Mint mondta, „közös programot kell kidolgozni a terroristák ellen”. Az orosz elnök hozzátette, terveiről személyesen értesítette Szaúd-Arábia és Jordánia királyát. Mint mondta, az Egyesült Államokat is értesítették. A Kreml hetek óta egyre erőteljesebb katonai jelenlétet mondhat magáénak Szíriában. Előzőleg az iraki kormányzat jelentette be, hogy szorosabban kíván együttműködni Oroszországgal, Szíriával és Iránnal az IS ellen. A négy ország kicseréli titkosszolgálati értesüléseit.

Hasszan Rohani iráni elnök úgy vélte, széleskörű egyetértés alakult ki abban a kérdésben, hogy Bassár el-Aszad elnöknek hatalmon kell maradnia Szíriában. „Úgy vélem, mára mindenki felfogta, hogy Aszadnak maradnia kell, így tudunk leghatékonyabban fellépni a terroristák ellen” – fejtette ki az iráni elnök. Moszkva és Teherán a szíriai elnök legfontosabb szövetségesei. Szíriában 2011 márciusa óta dúl polgárháború, a konfliktusban már legalább 240 ezer ember vesztette életét.