Videoton;Pető Tamás;labdarúgó NB I;Bernard Casoni;

2015-09-30 07:54:00

Külföldi trénerek helyett jön Pintér?

Tíz forduló után a tizenegyedik, kiesést jelentő helyen áll a labdarúgó NB I-ben a címvédő Videoton, így nem valószínű, hogy sokáig látjuk még a vezetőedző Pető Tamást a kispadon. A 41 éves szakember – aki nem pro licences tréner, így nem véglegesíthetik posztján – az augusztus 19-én, tíz mérkőzés után menesztett Bernard Casonit váltotta.

A sajtóban már rengeteg edző felmerült utódként, többek között az egykori szövetségi kapitány Egervári Sándor, a fehérváriak első bajnokcsapatának sikerkovácsa, Mezey György, de lehetett hallani az Energie Cottbushoz szerződött, korábbi Vidi-játékos Vasile Miriutát is. A névsor egyre inkább szűkül, a Rangado.hu biztos forrásokra hivatkozva állítja, hogy a 2013. december 19-én szövetségi kapitánynak kinevezett, majd az északírek elleni hazai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen elszenvedett vereség után 2014. szeptember 18-án menesztett Pintér Attila ül majd le a Videoton kispadjára.

Korábban a Ferencváros és a Győri ETO edzőjeként is nyert már magyar bajnokságot, válogatottbeli leszereplése óta viszont nincsen csapata. A Nemzeti Sport megkeresésére Pintér cáfolta, hogy ő lesz a fehérváriak következő mestere. Kovács Zoltán sportigazgató több neves külföldi edző megszerzésén is dolgozott a Rangado.hu szerint, ám ezek az egyezkedések megszakadtak. Jelölt volt a korábbi portugál válogatott Sérgio Conceicao, aki 2010-ben vonult vissza, azóta edzősködött hazájában az Olhanense, az Académica és a Braga csapatánál, jelenleg a Vitória Guimaraest irányítja.

Az uruguayi Gustavo Poyet neve is felmerült, ő 2013 októberétől 2015 márciusáig az angol élvonalban szereplő Sunderlandet irányította, azóta nincs klubja. A listán szerepelt az a Sztanyiszlav Csercseszov is, aki több orosz együttest is edzett, a Dinamo Moszkvánál Dzsudzsák Balázsnak volt a trénere, mielőtt a nyáron távozott. Lapunk a Videoton több illetékesével is beszélt telefonon, de egyikőjük sem volt hajlandó nyilatkozni az edzőváltás kapcsán.