hulladék;Fővárosi Közgyűlés;MAHIR Cityposter;

2015-09-30 16:47:00

MAHIR Cityposter: meg vagyunk döbbenve, és nem fogadjuk el döntést

Társaságunk megdöbbenéssel fogadta a Budapest Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésének határozatát, mely alapján a MAHIR Cityposter Kft-vel 2006. szeptember 28. napján megkötött, hosszútávú szerződést, rendkívüli felmondással fel kívánja mondani - tudatja szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében a cég. 

A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén döntött arról, hogy szerződést bont a több mint hétszáz budapesti hirdetőoszlopot üzemeltető Mahir Cityposter Kft.-vel. A döntés szerint a szerződést október 31-ével mondja fel a fővárosi önkormányzat, és egyben felszólítja a céget, hogy a rendkívüli felmondást tartalmazó értesítésben megjelölt időponttól számított hatvan napon belül bontsa el a szerződés keretében telepített hirdetőoszlopokat.

Erre reagált közleményében az érintett cég:

"Figyelemmel arra, hogy a tárgyi szerződést Társaságunk folyamatosan és szerződésszerűen teljesíti, továbbá az elmúlt 9 évben Társaságunk felé a Fővárosi Önkormányzat részéről semmilyen kifogás nem érkezett, így a felmondást és annak indokait Társaságunk nem tudja elfogadni.

A MAHIR Cityposter Kft. a lakosság számára ingyenes internet elérést biztosító, valamint légszennyezettséget kijelző, jelenleg is kifogástalanul működő ún. kombinált hirdetőoszlopait a Fővárosi Önkormányzattal évekkel ezelőtt írásban leegyeztetett, általuk jóváhagyott műszaki megoldással és helyszíneken valósította meg. A Fővárosi Önkormányzattal kötött szerződésben meghatározott díj összegét, annak elszámolását, továbbá a szerződés alapján Társaságunk által a Fővárosi Önkormányzat részére biztosított egyéb többletszolgáltatások értékét a Fővárosi Önkormányzat sosem kérdőjelezte meg, az éves díj és árbevétel-megosztás módosítását nem kezdeményezte, elszámolásunkat minden esetben elfogadta, azt ellenőriztetni sem könyvvizsgálóval sem más módon kívánta, azt soha nem is kezdeményezte, holott erre a szerződésünkben biztosított, kifejezett jogosultsággal rendelkezik.

Társaságunk számára különösen felháborító és a döntés törvényes jogi-szakmai indokainak hiányát, egyben valós mögöttes indokát jelzi a közgyűlési előterjesztés írásbeli indokolásának Társaságunk tulajdonosi szerkezetére, tulajdonosunk személyére ill. egyéb gazdasági érdekeltségeire vonatkozó, azt kifogásoló megállapítása.

Figyelemmel arra a tényre, hogy a szerződés felmondása nyilvánvalóan jogszabályba ütközik, egyben bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját is felveti, Társaságunk a felmondás kézhezvételét követően haladéktalanul megteszi a szükséges jogi lépéseket törvényes jogainak megóvása, valamint jogos igényeinek érvényesítése érdekében.

MAHIR Cityposter Kft."